Egy időben keresik Szaddámot és bin Ladent

Vágólapra másolva!
Miközben ezekben a napokban szinte minden figyelem a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein elfogására irányul, valójában nem csökken a hajsza az Afganisztánban bujkáló hírhedt terroristavezér, Oszama bin Laden után sem - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú képviselője.
Vágólapra másolva!

A Pentagon idézett tisztviselője elmondta: a minisztérium olyan hírszerzői értesülésekkel rendelkezik, amelyek szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének tartott, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokat irányító, szaúdi származású Oszama bin Laden az afganisztáni-pakisztáni határ térségében rejtőzködik. Az amerikai hatóságok nagy erőfeszítéseket tesznek az ő kézre kerítésére is - fogalmazott a minisztérium képviselője.

Katonai szakértőkre hivatkozva a minisztérium munkatársa párhuzamot vont a Szaddám Huszein és az Oszama bin Laden után folyó hajsza között. Úgy vélekedett, hogy az utóbbi esetében jóval nehezebb dolguk van. Az iraki rezsim volt vezetője ugyanis - mint a tisztviselő fogalmazott - sík területen bujkál, ezzel szemben a terroristavezér az afgán-pakisztáni határterületen, barlangokkal tarkított, hegyes vidéken rejtőzködik, ahol különösen nehéz a nyomára bukkanni.

Ezzel kapcsolatban további problémának nevezte, hogy miközben Szaddám Huszeint az amerikaiak egyedül üldözik, Oszama bin Laden üldözéséhez nem nélkülözhetik a pakisztáni hatóságok közreműködését, s ez lassítja a hajszát.

A minisztérium képviselője beszámolt arról is, hogy noha az Oszama bin Ladennel kapcsolatos információkért szintén 25 millió dollárt ígértek, a volt iraki diktátor elfogásában közreműködőknek ígért 25 millió jóval vonzóbbnak tűnik, Szaddám Huszeinről ugyanis egyre több információval rendelkeznek. Mindennek alapján jóval több a remény arra, hogy a bukott iraki rezsim volt vezetőjét hamarosan kézre kerítik, miközben változatlan erőfeszítéseket tesznek Oszama bin Laden elfogására is - hangoztatta a Pentagon tisztségviselője.