Tony Blairt is kihallgatják David Kelly halála ügyében

Vágólapra másolva!
Tony Blair brit miniszterelnököt is tanúként hallgatja ki a bíró a két hete szinte bizonyosan öngyilkos lett iraki fegyverszakértő, David Kelly halála körülményeinek pénteken kezdődött független jogi vizsgálata során. A miniszterelnököt arról faggatják majd, milyen szerepe volt abban a döntésben, hogy az elhunyt szakértőt nevezzék meg a vitatott BBC-jelentés forrásaként. A kormányfő kész együttműködni a bizottsággal, így ha kell, nyaralását is megszakítja, hogy válaszolhasson a neki feltett kérdésekre. Nagy-Britanniában szokatlan, hogy a miniszterelnök igazságügyi vizsgálóbizottság előtt jelenjen meg. 
Vágólapra másolva!

Lord Hutton, a vizsgálatot vezető országos jogi szaktekintély az eljárást végző bizottság alakuló ülésén bejelentette, az ügyben övé a teljes irányítás, mert nem lenne szerencsés, ha bármelyik érintett fél - köztük a kormány és a sajtó is - befolyásolni próbálná a vizsgálat menetét. Hutton nyilatkozatából azonban már korábban egyértelműen kitűnt, hogy a vizsgálat szűkebb körű lesz az ellenzék által követeltnél, megmarad a halálesetnél és a szigorúan jogi kereteknél, és nem terjed ki az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hírszerzési anyagok kormányzati kezelésének egészére.

Az eljárás során ugyanakkor minden bizonnyal annak kiderítésével is megpróbálkoznak, mekkora a kormány, valamint a nemzetközi tekintélyű BBC köztelevízió és -rádió felelőssége abban, hogy tavasszal némileg eltúlzott kép jutott el a lakossághoz az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében. Lord Hutton - volt észak-írországi főügyész - jelezte, hogy az ügy valamennyi szereplőjét meg kívánja hallgatni, beleértve Tony Blair miniszterelnököt, Geoff Hoon védelmi minisztert, Alastair Campbell vezető kormányszóvivőt, Andrew Gilligan újságírót, a BBC vezetőit és Kelly családjának egyes tagjait is.

A miniszterelnököt arról faggatják, milyen szerepe volt abban a döntésben, hogy az elhunyt szakértőt nevezzék meg a vitatott BBC-jelentés forrásaként. Blair hivatala már jelezte, hogy a kormányfő kész teljes mértékben együttműködni a vizsgálóbizottsággal, és hajlandó akár barbadosi nyaralását is megszakítani, hogy személyesen tehessen tanúvallomást az ügyben. Nagy-Britanniában szokatlan, hogy a miniszterelnök igazságügyi vizsgálóbizottság előtt jelenjen meg.

A vizsgálat tárgyát képező David Kelly Nagy-Britannia egyik vezető mikrobiológus professzora, a védelmi minisztérium tanácsadója volt iraki fegyverzeti kérdésekben, és azt követően találták holtan, felvágott erekkel - július 18-án -, hogy neve nyilvánosságra került olyan forrásként, amelynek háttértájékoztatása nyomán a BBC a hírszerzési adatok kormány általi manipulálásáról tett említést. A szóban forgó tudósításból és Kelly halálából belpolitikai botrány kerekedett, amelynek nyomán Tony Blair lemondását említő vélemények is elhangzottak.

A botrány mindazonáltal nem Kelly öngyilkosságával kezdődött, hanem még tavasszal, amikor kiderült, hogy több olyan érv, amelyet a brit vezetés az Irakkal szembeni katonai beavatkozás indoklásaként felhozott, valószínűleg nem állja meg a helyét. Ilyen volt az, hogy Irak szükség esetén 45 perc alatt bevetésre kész állapotba tudja hozni tömegpusztító fegyvereit, illetőleg Bagdad Afrikában atomfegyverekhez használható uránt próbált vásárolni. Később az információk esetleges manipulálásának előidézőjeként Campbell szóvivőhöz, Kellyhez, illetve a botrányt kirobbantó Gilligan újságíróhoz vezettek a szálak. Tony Blair kormányfő mindeddig nem foglalt állást Kelly halálának ügyében, de azt már annak bekövetkeztekor kijelentette, hogy nem kíván lemondani. Szerdai sajtótájékoztatóján a miniszterelnök ugyancsak értésre adta, hogy az ügyet nem kommentálja a Hutton-vizsgálat befejezéséig, de azt kijelentette, hogy a vizsgálat eredményeiből mind a kormánynak, mind a BBC-nek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket.

Hutton pénteken bejelentette, hogy bár a bizottság az alakuló üléssel megkezdte munkáját, az érdemi vizsgálódást csak Kelly jövő szerdán tartandó temetése után kezdik meg. Kérdés volt az is, mennyi kerül nyilvánosságra a bizottság munkájából: Hutton azt ígérte, a szigorúan nemzetbiztonsági megfontolások miatt nem kiadható részleteken kívül mindent idejében a nyilvánosság elé fognak tárni.

Kelly halálának ügyében új elemként jelent meg a pénteki bizottsági ülésen az, hogy a szakértőnél halála után friss szívvizsgálati leleteket is találtak. Kelly annak idején elismerte, hogy tájékoztatta Gilligant, de tagadta, hogy ő állna a botrány középpontjában álló közlések mögött, és egy halála után megjelent interjúban árulással vádolta a kormányt, amiért az hagyta, hogy neve nyilvánosságra kerüljön.