Az USA nemzetközi ellenőröket küldene Phenjanba

Vágólapra másolva!
Nemzetközi ellenőrző csoportot kíván felállítani az Egyesült Államok és Japán az észak-korai nukleáris program felszámolásának nyomon követése érdekében - írja a Jomiuri Simbun című japán lap. A tokiói és washingtoni kormányforrásokra hivatkozó lapértesülés szerint a japán és amerikai szakértőkön kívül - a dél-koreaiak mellett - orosz és kínai ellenőrök is közreműködnének az észak-koreai misszióban.
Vágólapra másolva!

Minderről azt követően szivárogtak ki információk, hogy pénteken a japán fővárosban tárgyalt John Bolton, a fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár, s még aznap Észak-Korea hivatalosan is bejelentette, hogy kész a többoldalú tárgyalásokra nukleáris programjáról. A szeptember elején Pekingben kezdődő konzultációkon a Jomiuri Simbun értesülései szerint Phenjantól azt fogják követelni, hogy az összes érintett létesítményeire engedje be a nemzetközi ellenőröket.

Tokió és Washington is úgy ítélte meg, hogy ez a feltétel Észak-Korea számára gyorsabban elfogadható lesz, ha az észak-koreai vezetéssel jóval elnézőbb Oroszország és Kína szakemberei is ott lesznek ebben a csoportban. Pekingben az Egyesült Államok és szövetségesei várhatóan következetesen követelni fogják az észak-koreai nukleáris program "visszafordíthatatlan és ellenőrizhető" felszámolását, s ezért minden érintett üzemben ellenőrzéseket kívánnak végrehajtani.