Első vádemelés a zimonyi klán tagjai ellen

Vádat emelt hétfőn a szerbiai különleges ügyészség a Zoran Djindjic miniszterelnök március 12-i meggyilkolásával is kapcsolatba hozott alvilági banda, az úgynevezett zimonyi klán több tagja ellen, bár egyelőre nem a kormányfő elleni merénylet ügyében.

Az első személy, aki ellen vádiratot nyújtottak be, a Patkány alvilági néven is ismert Mladjan Micic, aki az Ausztriába és Svájcba irányuló kábítószer-csempészetért felelős "részlegvezetője" volt a bűnbandának - jelentette az APA osztrák hírügynökség Belgrádból.

Vádat emeltek három másik zimonyi maffiózó, köztük Zeljko Maksimovic ellen, aki Bosko Buha rendőrtábornok 2002 júniusi meggyilkolásának elsőrendű gyanúsítottja. Maksimovicot gyilkossággal vádolják a volt belgrádi rendőrfőnök halála ügyében. A férfi szökésben van azóta, hogy egy kedvelt Duna-parti étteremben végeztek a magas rangú belügyi tiszttel.

A széles jogkörrel felhatalmazott különleges ügyészséget azért hívták életre, hogy felgöngyölítsen olyan megoldatlan súlyos bűnügyeket, mint Djindjic vagy Buha meggyilkolása - jelentette az AP. Zoran Djindjic kormányfő meggyilkolása után tömeges letartóztatásokra került sor Szerbiában. Belgrádban szeptemberben kezdődnek a perek az alvilág vezéralakjai ellen.

Belgrádi megfigyelők szerint úgy tűnik, hogy a Djindjic utáni érában megkezdődött a leszámolás a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt álló volt jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic örökségével, akinek uralma idején hatalmi háromszöget képezett a politika, a gazdaság és az alvilág.

KAPCSOLÓDÓ CIKK