Rakétatámadás egy amerikai bázis ellen

Vágólapra másolva!
Hat rakéta csapódott be szombat hajnalban az Afganisztánban szolgáló amerikai erők egyik támaszpontja közelében. A támadásban nem sebesült meg senki.
Vágólapra másolva!

Az amerikai erők egyik szóvivője, Rodney Davis ezredes a Kabul közeli Bagram légitámaszponton elmondta, hogy a délkeleti Paktia tartomány Skin településén lévő bázis katonái viszonozták a tüzet. Mint mondta: megpróbálják felkutatni, honnan indították a rakétákat.

A Reuters hírügynökség szerint a szóvivő nem beszélt arról, hogy ki hajthatta végre a támadást, de az amerikai hadsereg általában a megdöntött tálib rendszer híveit és az al-Kaida terrorista hálózathoz tartozó szövetségeseiket teszi felelőssé az ilyen incidensekért.

Több mint húsz hónappal a tálib rezsim megdöntése után az amerikai támaszpontokat még mindig szinte naponta érik hasonló rakétatámadások, igaz a rakéták ritkán érik el a kiszemelt célpontokat, vagy nem tesznek nagy kárt becsapódásuk helyén. Jelenleg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció több mint 12 és fél ezer katonája vadászik a dél-ázsiai országban a tálib és al-Kaida-erők maradványaira.