Lakásszemlék a szlovákiai pápalátogatás előtt

Vágólapra másolva!
A szlovákiai pápalátogatás előtt minden olyan lakást átvizsgálnak a szlovák biztonsági szolgálat emberei, amely előtt II. János Pál elhalad. A biztonságiak megtitlják a látogatás idején, hogy  a pápa mozgásának útvonalán kinyissák az ablakokat, a lakók még saját erkélyükről sem nézhetik a pápát.
Vágólapra másolva!

Sok száz lakást vizsgálnak át és ellenőrzik azok lakót a pápa szeptemberben esedékes szlovákiai látogatásakor, egyszersmind kötelezővé teszik, hogy a pápa mozgásának útvonalán zárva maradjanak az ablakok, és a lakók ne lépjenek ki az erkélyekre.

A Pozsonyba, Besztercebányára és Rozsnyóra látogató katolikus egyházfő szertartásainak közvetlen közelében álló, valamint a pápa útvonalát szegélyező lakásokat rövidesen sorra végiglátogatják a közéleti méltóságokat őrző szolgálat emberei, akik a lakókat is "átvilágítják" - közölte a hét végén a szolgálat vezetője, Ján Packa.

A pápa misét mond majd Pozsony-Ligetfalun is. A környékén álló panelházakban lévő több száz lakás lakóinak ellenőrzését már a közeli napokban elkezdik, s ez Rozsnyó és Besztercebánya érintett lakosait sem kerüli el. "Az emberek kénytelenek alávetni magukat az ellenőrzésnek, mert ez törvényes kötelességük" - fogalmazott a szolgálat vezetője a TASR szlovák hírügynökségnek.