Sárkányrepülő tévedt a brazil elnök kertjébe

Vágólapra másolva!
Egy erős légáramlat eltérített a brazil fővárosban egy francia sárkányrepülőt - aki éppen egy versenyen vett részt. A sportoló az államfő kertjében ért földet, ahol azonnal biztonsági őrök vették körül, majd előállították.
Vágólapra másolva!

Eltévedt francia sárkányrepülő landolt szombaton a brazil elnök kertjében. Bruno Guilen francia sportolót, aki a brazil sárkányrepülő bajnokság második szakaszán vett részt a fővárosban, szemlátomást egy erős légáram térítette el, és fújta Luiz Inácio de Silva elnök másodrezidenciájának területére.

A Granja do Tortón, ahol a népszerű Lula a hétvégét tölti, nyomban biztonsági őrök vették körül az egyébként sértetlenül földet érő franciát, akit előállítottak, és két órán át kihallgattak. Guilennek a brazil főváros szívében lévő tágas térségben kellett volna leszállnia, ahol különben az összes minisztérium és kormányhivatal is van - jegyezte meg az AFP.