Olvadó festmények, lángoló erdők Európában

Vágólapra másolva!
Festményeket, szobrokat vittek a pincébe egy belgrádi múzeumban, mert a nagy hőség miatt a múzeumban nem tudnak megfelelő hőmérsékletet biztosítani számukra. Párizsban már 50 ember halt meg a szokatlan meleg következtében. Olaszország után Franciaországban is áramellátási gondoktól tartanak. Emberéleteket követelő tájfun söpört végig a hétvégén Japánon, amelyet hőhullám követett a szigetországban.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Párizs

A francia mentőorvosok szövetségének vezetője, Patrick Pelloux szerint az elmúlt 4 napban Párizs körzetében 50-en haltak meg a szokatlan hőség miatt. Az ország déli részén továbbra is több helyen ég az erdő és a bozót. Lángokban áll a vidék Nizzától 30 kilométerre és Korzika több táján is. Délnyugat-Franciaországban viszont hatalmas erejű viharok törtek ki hétvégén, amelyek elől több mint 40 kisgyereket és idős embert kellett óvóhelyre vinni.

Az országban helyenként a hőmérséklet meghaladja a 40 fokot. Olaszország után Franciaországban is áramellátási gondoktól tartanak a szakemberek, az atomerőművek túlhevülése miatt. "A helyzet igen komoly" - közölte Nicole Fontaine ipari miniszter, utalva arra, hogy az ország 58 atomerőműve előtt most két választási lehetőség van: visszafogják az áramtermelést, vagy a megengedett hőmérsékletnél magasabb hőmérsékleten engedik vissza a vizet a folyókba.

Forrás: MTI
Franciaország

A montenegrói fővárosban 3 ember életét követelte a hőség a hétvégén - közölték podgoricai egészségügyi illetékesek. A városban már majdnem két hónapja folyamatosan 30 fok fölött van a hőmérséklet. A horvát és a montenegrói tengerpart közelében - a Paklenica Nemzeti Parkban, Ulcinj környékén - a hétvégén sikerült megfékezni a lángokat. A nagy hőség miatt a belgrádi Modern Művészetek Múzeumában több tucat olajfestményt, faszobrot és más műtárgyat kivontak a kiállított anyagok közül, és a föld alatti raktárakba helyezték el, mert a múzeum épületében nem tudnak megfelelő hőmérsékletet biztosítani számukra.

Továbbra is harcolnak a lángokkal Portugáliában. Hétfőn az ország déli részén fekvő Monchique hegyvidékén 300 tűzoltót mozgósítottak. Vasárnap 300 embert kellett itt kitelepíteni az előrenyomuló lángok elől. A tűzoltók megsegítésére a tervek szerint hamarosan három, vízbombákkal felszerelt Canadair repülőgépet, két nehézhelikoptert, valamint katonákat küldenek a térségbe.

Forrás: MTI
Spanyolország

A spanyol országos meteorológiai intézet hétfői előrejelzése szerint még legalább egy hétig tart a 42 fok feletti forróság az ibériai országban. Barcelona környékén 1300 hektárnyi erdő pusztult el a hétvégén egy tűzvészben, a hatóságok 500 embert telepítettek ki vasárnap. Augusztus eleje óta közel 30 ezer hektárnyi erdő és bozót égett le Spanyolországban. Eloltották viszont a hétvégén a Mallorcán és a Kanári-szigetekhez tartozó Hierrón pusztított erdőtüzet. A nagy hőség miatt azonban mindkét szigeten változatlanul fennáll újabb erdőtüzek lehetősége.

Az olasz meteorológusok azzal számolnak, hogy Itáliában augusztus végéig rendkívül meleg marad az idő. Olaszországban több tucat erdőtúűzzel küszködnek a tűzoltók, északon és délen, valamint Szicília és Szardínia szigetén egyaránt. Esőért imádkozott II. János Pál pápa nyári rezidenciáján tartott miséjén vasárnap. A pápa fájdalmát fejezte ki a meleg következtében meghalt emberek és az erdőtüzek okozta károk miatt.

Forrás: MTI
Japán

Tízen életüket vesztették, nyolcvanan megsebesültek, és több tucat ember tűnt el, amikor a hétvégén keresztülhaladt Japán északi, Hokkaido szigetén az Etau nevű tájfun. Az Etau nyomában vasárnap hőhullám következett: Tokióban 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A tájfun a napokban nagy területeken bénította meg a légi, közúti és vasúti közlekedést, házakat rongált meg, épületek, utak kerültek víz alá. Kamisihoro városban a szél leszakított egy hidat, amelyen egy öttagú család hajtott át épp az autójával. Mind az öten a híd alatt hömpölygő folyóba vesztek.

fotó: MTI