Környezeti katasztrófa fenyegeti Pakisztánt

Vágólapra másolva!
A 67 ezer tonna olajat szállító Tasman Spirit nevű hajó Karacsi kikötőváros közelében zátonyra futott, és kettétört.
Vágólapra másolva!

A mentőalakulatoknak csupán 27 ezer tonna nyersolajat sikerült kiszivattyúzniuk a szerencsétlenül járt hajóból, amelyben ezután még mindig 40 ezer tonna olaj - a spanyol partoknál tavaly ősszel elsüllyedt Prestige tartályhajóból vízbe került mennyiség - maradt. A lezárt tengerpartra máris elpusztult halak és tengeri teknősök százait sodorták a hullámok.

A máltai zászló alatt közlekedő hajón már a korábbi napokban repedés keletkezett, amelyen át olaj ömlött a tengerbe. A szennyező anyag elérte a milliós nagyváros kedvelt tengerparti strandját. A helyi lakosság légzési nehézségekre, fejfájásra, rosszullétre és szembántalmakra panaszkodott.

Környezetvédők attól tartanak, hogy az olaj tönkreteheti a közeli mangroveerdők érzékeny ökológiai rendszerét, amelyben halak ívnak, és egyebek közt ritka tengeri teknősök, valamint rákok élnek. Számos Közép-Ázsiából érkező vonuló madár használja pihenőhelyül és élelemforrásul ezt a területet.

A mentést végző alakulatok úszó gátakkal és vegyszerekkel igyekeznek visszaszorítani az olajszőnyeget. Munkájukat brit és holland szakértők segítik, akadályt jelentett viszont az erős hullámverés. India is felajánlotta segítségét. A hajó legénységét kimentették.