Novemberben visszatérhet a SARS

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet munkatársának vezetésével vizsgálják Kínában, hogy mi okozhatta a SARS vírus korábbi elterjedését. A szakemberek attól tartanak, hogy a hűvösebb idő visszatérésekor újra felüti fejét a vírus, ezért szeretnék elérni, hogy a kínai hatóságok minél gyorsabban reagáljanak a betegség megjelenésére.
Vágólapra másolva!
A WHO nem bízik a kínai SARS-adatokban/tudomany/elet/20030604awho.htmlSARS: a cibetmacskánál kimutatták a vírust/tudomany/elet/20030523sars.htmlAz űrből is jöhetett a SARS/tudomany/elet/20030523azurbol.html

A kínai kormány, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és az ENSZ munkatársai Kínában vizsgálják, hogy mi okozhatta a SARS (súlyos akut légúti szindróma) vírusának korábbi elterjedését. Tudósok korábban már jelezték, hogy a SARS-vírus egy állattól ered és onnan terjedt tovább az emberre. A szakértők jelenleg is arra keresik a választ, hogy melyik állattól származik a kórokozó.

Augusztus 13. és 19. között a korábban erősen fertőzött területen, Kuangtung (Guangdong) tartomány piacain és egészségügyi intézményeiben vizsgálódott a szakértői csoport. Kedden tértek vissza a fővárosba és csütörtökön adják le jelentésüket.

"Tudnunk kell, hogyan kapták meg az emberek a betegséget ahhoz, hogy egy esetleges újabb járványt megakadályozzunk" - mondta Pierre Formenty, a WHO munkatársa. Egyelőre még sok a kérdőjel, és mint más betegségeknél, ebben az esetben is előfordulhat, hogy csak évek múltán derül fény arra, hogy melyik állat adta tovább a betegséget az emberre - áll a WHO közleményében.

SARS-linkgyűjteményhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/termeszettudomany/elettudomanyok/orvostudomany/tudogyogyaszat/tudogyulladas/atipusos_tudogyulladas/

Egyelőre nem tudni, hogy novemberben, amikor visszatér a hűvösebb idő Kínában, újra felüti-e fejét a SARS-vírus. A szakemberek azt szeretnék elérni, hogy amennyiben ez bekövetkezik, a kínai hatóságok azonnal reagáljanak és előzzék meg egy újabb járvány kialakulását.