A külügy nem tud az iraki rendőrök hazai kiképzéséről

Taszáron képezne ki iraki rendőröket az Egyesült Államok - írja a New York Times. Az iraki belügyminisztérium amerikai vezetője szerint összesen 28 ezer irakit képeznének ki Magyarországon, az első turnus négy hónapon belül kezdene. A kiképzés tervét Bernard Kerik szerint a magyar kormány is jóváhagyta, ám ezzel ellentétben a külügyi szóvivő azt közölte, nem érkezett ilyen tárgyú hivatalos kérés Magyarországra.

28 ezer iraki rendőrjelöltet szállítana Magyarországra az Egyesült Államok a közeljövőben, kiképzés céljából. Az amerikaiak az ingatag iraki helyzet és az ottani korlátozott kiképzési  lehetőségek miatt választják inkább Magyarországot a 8 hetes intenzív tanfolyamok helyszínéül. A 28 ezer új kiképzettel 65 ezre fősre növelnék az iraki rendőrség létszámát, ami az amerikaiak megítélése szerint már elegendő lenne a biztonság szavatolására.

Erről Bernard B. Kerik, az iraki belügyminisztérium amerikai vezetője számolt be a a New York Timesnak. Kerik szerint az amerikaiak megkapták a magyar kormány engedélyét is a kiképzéshez.

Ezzel ellentétesen nyilatkozott ugyanakkor a Külügyminisztérium szóvivője hétfőn. Tóth Tamás szerint Magyarország nem kapott hivatalos felkérést az Egyesült Államoktól arra, hogy iraki rendőröket képezzenek ki a területén.

A szóvivő szerint, "az Amerikai Egyesült Államok ismereteink szerint több szövetségesnél is tájékozódik arról, hogy hogyan lehet megoldani az iraki rendőrök képzését, Magyarországra hivatalos kérés azonban ebben az ügyben nem érkezett". Tóth így nem tudta megerősíteni a The New York Times-ban megjelent állítást.

A szóvivő emlékeztetett, hogy Magyarország korábban többször jelezte, kész hozzájárulni az iraki demokrácia újjáépítéséhez, ezen belül konkrétan a civil adminisztráció kiépítéséhez és a közbiztonság megteremtéséhez.

Hat évbe telne, ha Irakban képeznék ki a rendőröket

Kerik, korábbi New York-i rendőrfőnök, közölte, a szokatlan intézkedésre azért volt szükség, mert Irakban nem tudnának kiképezni ekkora látszámú rendőrt ilyen rövid idő alatt. Az irakiak saját kezébe szeretnék adni országuk biztonságának felügyeletét, és ennek ez a lehető leggyorsabb módja - mondta. Ha iraki rendőrakadémiákon képeznék ki őket, hat évig is eltartana.

Az amerikaiak szerint a jelenlegi kaotikus helyzetet csak az iraki rendőrök segítségével tudják megoldani, mivel ők sokkal könnyebben boldogulnak a helyi lakosokkal, és sokkal hitelesebb rendfenntartók is, mint az amerikai katonák.

A tervek szerint a kiképzés első négy hónapja alatt 1500 embert tanítanának be a rendőri munkára, és 18 hónap alatt végezne mind a 28 000 ember. A jelentkezők a magyarországi intenzív, nyolchetes kiképzést követően további 4-6 hónapig gyakornokokként tevékenykednének - már Irakban. Az oktatás során a leendő rendőrök a mostaniakánél komolyabb képzést kapnának. Jelenleg a jelentkezőket rendőrségi taktikára, a demokrácia és az emberi jogok ismeretére tanítják meg a néhány hetes kiképzés alatt.

Az iraki belügyminisztérium amerikai vezetője reméli, hogy ha négy hónapon belül megkezdődik az első csoport kiképzése, négy hét múlva újabb 1500 ember oktatását kezdhetik meg.

A nyolchetes képzés ugyan jóval rövidebb, mint a nyugati országokban megszokott több hónapos oktatás, de Irak esetében ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak - közölte Kerik.

A képzést Taszáron tartanák, ahol korábban már folyt hasonló jellegű tevékenység Irakkal kapcsolatban, idén tavasszal polgári segítőket - elsősorban tolmácsokat - képeztek ki a bázison.

KAPCSOLÓDÓ CIKK