Afganisztán: 84 tálib halott az összecsapásokban

Vágólapra másolva!
Nyolcvannégy tálib vesztette életét az Afganisztán déli részén folyó heves harcokban. A szövetséges erőknek nem voltak veszteségei.
Vágólapra másolva!

A kormányerők és a tálibok közötti összecsapásokban hétfőn 50 tálib fegyverest öltek meg Zábul tartományban és további 14 lázadóval végeztek Kandahár tartományban - közölte kedden Rodney Davis ezredes, amerikai katonai szóvivő. A szövetséges erőknek nem voltak veszteségei.

További 20 tálib esett el kedden Zábul tartomány Daj Csupan körzetében - erről Hamadullah Vatandoszt, a tartományi kormányzó szóvivője számolt be a dpa német hírügynökségnek. Az ottani térségben mintegy 500 tálib fegyverest zárt körül több mint ezer kormánykatona. A szélsőséges iszlám rezsim 2001 végén történt megdöntése óta ez a mostani a legnagyobb tálib csoportosulás. "Két lehetőség között választhatnak, vagy megadják magukat vagy végzünk velük" - mondta a tartományi kormányzó szóvivője.

Az afgán kormányerők amerikai vadászbombázók támogatásával harcolnak. "Házról házra, barlangról barlangra, faluról falura átkutatunk mindent" - tette hozzá. A szomszédos Uruzgán tartományban ugyancsak változatlan hevességgel folytatódnak a harcok.

Egy tálib szóvivő visszautasította a fenti adatokat. Mohammad Hanif a The Dawn (Hajnal) című pakisztáni újságnak úgy nyilatkozott, hogy a tálib harcosok 35 kormánykatonát öltek meg, hatot megsebesítettek és tízet foglyul ejtettek Zábul tartományban. Egy másik szóvivő hozzáfűzte, hogy a tálibok 11 amerikai katonát - köztük két nőt - terítettek le az észak-afganisztáni Farjáb tartományban.

Zábulban és szomszédos Uruzgán tartományban a múlt hét óta tartanak az összecsapások a kormánycsapatok és a tálibok között, akiket az Egyesült Államok vezette koalíció 2001 decemberében űzött el a hatalomból.