Áramszünet okozott káoszt Londonban

Vágólapra másolva!
Félórás áramszünet bénította meg London közlekedését csütörtökön a délutáni órákban. Az áramkimaradás következtében leállt a metró és több ezer utas rekedt a szerelvényekben.
Vágólapra másolva!

A viszonylag rövid áramszünetet a transzformátor rendszerben keletkezett meghibásodás okozta. A hibát pontosan harmincnégy perc alatt sikerült kijavítani, nem úgy az addig keletkezett káoszt a közlekedésben. A metrószerelvények egyszerűen bennrekedtek az alagútban, fogva tartva utasaikat. Sérülésekről, sebesültekről nem érkezett jelentés.

Ken Livingstone, London polgármestere az áramkimaradást blamázsnak nevezte a városra nézve, és elhárított minden terrorista cselekedetre való utalást.

A brit fővárosban történt áramszünet erősen emlékeztet a nemrég az Egyesült Államokban és Kanadában történt hasonló áramkimaradásra, azzal, hogy a szigetországban sokkal gyorsabban sikerült elhárítani azt.

Mindenesetre a mindkét helyen történt áramszünet a rendszerek sebezhetőségére és akár terrorista fegyverként bevethetőségére mutat rá érzékenyen.