Medgyessy a kínai lapok címoldalán

Vágólapra másolva!
A gazdasági együttműködést kiemelve, Tajvan és Tibet kérdését is említve számolt be a kínai média Medgyessy Péter miniszterelnök és a magyar delegáció tárgyalásairól. Az [origo] tudósítója jelenti Pekingből.
Vágólapra másolva!
Videó Medgyessy pekingi látogatásáról/itthon/20030829video1.html

A kínai sajtó kezdeti hallgatása után a kormány napilapjának angol nyelvű kiadása, a China Daily pénteki számában fő helyen közölt cikket a két ország vezetőinek pekingi találkozójáról. A központi televízió, a CCTV szintén beszámolt hírműsoraiban a magyar delegáció tárgyalásairól, kiemelve, hogy jövőre az Európai Unió tagjává váló Magyarország Kína fontos politikai és gazdasági partnere.

A helyi idő szerint szerda reggel óta Kínában tartózkodó magyar delegáció érkezéséről, tárgyalásairól most számoltak be először a helyi lapok és a televízió. A találkozó hirtelen megugrott hírértéke valószínűleg annak is köszönhető, hogy az eredeti programtól eltérően, Hu Csin-tao kínai államfő vidéki utazását elhalasztva találkozott, sőt személyes megbeszélést folytatott Medgyessy Péterrel.

A China Daily kiemelte, hogy Kína magyar befektőket vár az elmaradott nyugati országrész fejlesztéséhez, valamint Ven Csia-pao miniszterelnököt idézve azt, hogy Kína folytatja a magyarországi import növelését.

Hu Csin-tao megelégedését fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány elismeri az "egy Kína" elvet, és megérti, valamint támogatja Kína Tajvannal és Tibettel kapcsolatos politikáját - írta a lap, azonban a magyarországi kínai iskola tervéről és a közvetlen repülőjárat kérdéséről nem tett említést.

Pekingben ezekben a napokban diplomáciai csúcsforgalom van. A ma végződött, az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások mellett a héten tett látogatást és írt alá kínai partnerével kölcsönös megállapodást Ion Iliescu román és Lucio Gutierrez Borbua ecuadori kormányfő, szintén egy a magyarhoz hasonló, ám nem ennyire népes delegáció kíséretében, valamint a kongói kormány képviselői is pár napja hagyták el Pekinget.

Nagy Mercédesz, Peking