112 áldozata van a spanyol kánikulának

Vágólapra másolva!
Spanyolországban 112 halálos áldozatot követelt az augusztus első két hetében tomboló kánikula - közölte szerdán Ana Pastor spanyol egészségügyi miniszter, pontosítva ezzel egy korábbi hivatalosan közölt adatot, amely 100 áldozatról számolt be.
Vágólapra másolva!

A miniszter szerint 56 személy a kánikula közvetlen következményeibe halt bele, másik 56 elhunytát pedig az okozta, hogy egyébként is meglévő súlyos betegségük drámai módon súlyosbodott a szokatlan hőség miatt.

A spanyol sajtóban elterjedt általános vélemény szerint a kánikula hetei alatt a hőhullám következtében elhunytak száma jóval meghaladja a hivatalosan közölt adatokat. Az El País című napilap hétfői számában azt írta, hogy az ország lakosságának mintegy 18 százalékát jelentő 41 városából beérkezett adatok szerint csak az adott területeken 1092-vel több ember halt meg augusztus 1. és 15. között, mint 2002 ugyanezen időszakában.