Börtönlázadás Koszovóban

Vágólapra másolva!
A gyatra élelem és rossz életkörülmények miatt tiltakozva fellázadtak csütörtökön egy koszovói börtön foglyai.
Vágólapra másolva!

A Pristinától hetven kilométernyire nyugatra fekvő Dubrava börtön rabjai elfoglalták a fogda öt épülettömbjének egyikét, és nem engedik be oda a foglárokat. A belgrádi tömegtájékoztatás idézte az ENSZ-igazgatás két szóvivőjét, akik szerint "a helyzet nem túl aggasztó". Nem szökésről van szó, a rabok nem ejtettek túszokat, nincsenek sebesültek, s csupán az történt, hogy a foglyok megszálltak a börtön egyik részét.

A Dubrava börtönt nyolcszáz főre méretezték. A lázadásban állítólag 150 fogoly vesz részt.