Pinocheték tiltakoznak a chilei megemlékezések ellen

Vágólapra másolva!
Augusto Pinochet családja tiltakozik az 1973-as katonai puccs évfordulója alkalmából tartott chilei megemlékezések ellen. A család szerint a megemlékezők eltorzítják a történelmet, amikor Augusto Pinochet egykori tábornokot gonosz figurának állítják be, míg a katonai puccsban meghalt akkori chilei elnököt, Salvador Allendét szentként mutatják be.
Vágólapra másolva!

Több mint 45 ezer chilei vett részt azon a koncerten, amelyet az 1973. szeptember 11-i katonai puccs alatt meghalt elnök, Salvador Allende tiszteletére szerveztek, "Az álom megmarad" címmel. A különböző más megemlékezéseken is sok ezer ember vett részt, a szocialista Salvador Allende fotójával ellátott plakátok pedig beborítják az utcákat, fotóival tele vannak az újságok. Allende 1973. szeptember 11-én ölte meg magát, mielőtt a katonai puccsot elkövető Pinochet katonái elhurcolhatták volna.

Pinochet családja azonban - úgy tűnik - megelégelte a megemlékezéseket és Allende fotóit. Pinochet lánya, Lucia kijelentette, eltorzítják a történelmet, amikor az egyik embert szentként tisztelik, míg a másikat gonosznak állítják be.

Pinochet 17 évig maradt hatalmon az 1973-as puccs után, uralma alatt több mint 3000 politikai ellenfele halt erőszakos halált, vagy tűnt el. A puccs és Allende halálának évfordulóit szinte mindig tüntetések és erőszak jellemezték Chilében, idén - az események 30. évfordulóján - a hatóságok minden eddiginél nagyobb megmozdulásokra számítanak. A rendőrség 10 ezer embert vezényelt a főváros, Santiago utcáira - jelentette a BBC Online.