A szerb és a horvát elnök is bocsánatot kért a háborúért

A szerb-montenegrói és a horvát elnök egyaránt bocsánatot kért az 1991-95 közötti horvátországi háború során elkövetet bűntettekért, belgrádi találkozójukon. A gesztus teljesen váratlan volt, egyelőre nem tudni, hogy az elnökök bocsánatkérésükkel hivatalos vagy személyes álláspontot képviselnek.

"Szerbia és Montenegró elnökeként bocsánatot kérek a horvát állampolgároktól azokért a bűnökért, amelyeket Szerbia és Montenegró polgárai követtek el ellenük a háborúban." Ezekkel a szavakkal fogadta Svetozar Marovic, a Szerb és Montenegrói Államközösség elnöke Stipe Mesic horvát elnököt Belgrádban.

Az elnöki bocsánatkérés mindenkit meglepett, Mesic láthatóan átfogalmazta előre megírt válaszbeszédét A horvát elnök saját nevében bocsánatot kért mindenkitől, akik horvátok háborús bűntetteitől szenvedtek.

 A bocsánatkérések abból az alkalomból hangzottak el, hogy a függetlenség kikiáltása óta először látogatott horvát elnök a volt jugoszláv fővárosba. Amióta 2000-ben mind Szerbia-Montenegróban, mind Horvátországban a korábbi keményvonalas politikával szakító kormányok kerültek hatalomra, a két ország kapcsolatában az enyhülés jelei mutatkoznak - írja a BBC News.

Az esemény teljesen váratlanul érte a nemzetközi közvéleményt.  Azt egyelőre nem tudni, hogy a két elnök a bocsánatkéréssel a kormány álláspontját képviseli, vagy saját véleményének adott hangot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK