Két éve rombolták le a World Trade Centert

Vágólapra másolva!
Immár két éve, hogy végrehajtották az újkori történelem legnagyobb szabású terrortámadását az Egyesült Államokban. A 2001. szeptember 11-én elrabolt négy utasszállító repülőgéppel több ezer embert gyilkoltak meg az al-Kaida terrorszervezethez tartozó öngyilkos merénylők, amikor a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak és az USA védelmi minisztériuma épületének vezették azokat. 
Vágólapra másolva!
Az [origo] 2002-es emlékoldala/haboru/index.html

2001. szeptember 11-én, New York-i idő szerint 8 óra 48 perckor egy utasszállító repülőgép csapódott a Világkereskedelmi Központ, a World Trade Center (WTC) iker-felhőkarcolóinak északi tornyába, a 95. és a 103., majd alig negyed órával később, 9 óra 3 perckor, egy másik gép repült bele a déli toronyba a 82. és a 93. emelet között.

Az első Bostonból felszállt gép eredeti úti célja Los Angeles volt, a második New Yorkból repült volna San Franciscóba. A tévénézők világszerte élőben figyelhették a támadás első képeit, a füstölgő északi tornyot, majd a második gépet, amint becsapódik a déli toronyba.

A hatóságok a második becsapódás után 15 perccel lezárták New York légterét, kicsit később pedig a város összes hídját és alagútját, háromnegyed tíz előtt pár perccel az összes belföldi járatot törölték, de a harmadik gép ekkor már csak percekre volt célpontjától, a washingtoni Pentagontól, feltűnt a főváros határában, majd egy éles fordulattal megcélozta az épületet, és egyenesen belerepült, lerombolva egyik ötemeletes részét.

A negyedik, New Jerseyből San Francisco felé felszállt gép soha nem érte el még a terroristák feltételezett célpontját - Washingtont - sem, mert 10 óra 3 perckor lezuhant a pennsylvaniai Shanksville közelében. Az utasok egy része valószínűleg szembeszállt a terroristákkal, és emiatt zuhanhatott le a gép.

Néhány perccel később ledőlt a Világkereskedelmi Központ déli tornya, fél tizenegy körül pedig az északi.