Ezer tűzoltó küzd a portugál erdőtüzek ellen

Vágólapra másolva!
Több mint ezer tűzoltót vetettek be Portugáliában az egyre súlyosabb gondokat okozó erdőtüzek ellen. Nem kizárt, hogy gyújtogatás áll a tűzesetek hátterében.
Vágólapra másolva!

Portugáliában továbbra is súlyos gondokat okoznak a szűnni nem akaró erdőtüzek: szombaton több mint ezer tűzoltót kellett bevetni a fákat és az aljnövényzetet perzselő lángok ellen.

Az ibériai országban a nyári rekkenő hőségben több helyütt keletkeztek erdőtüzek, amelyek 18 ember életét követelték, és tetemes anyagi kárt okoztak.

A kánikula a hét végén még mindig gyötörte a portugálokat, Lisszabonban szombaton ismét 37 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek.

A fővárostól nem messze két helyen lángol az erdő, és a füstfelhő telepedett Lisszabonra is - jelentette a helyszínről a Reuters brit hírügynökség. Ettől a térségtől mintegy 200 kilométerre délre, Loures környékén ugyancsak felcsaptak a lángok.

A mezőgazdasági minisztérium egy nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése arról számolt be, hogy az idén augusztus 31-ig a portugáliai erdők 11 százaléka égett le.

Nem kizárt, hogy gyújtogatás okozta az újabb erdőtüzeteket. José Manuel Durao Barroso portugál kormányfő egy rádiónyilatkozatban megígérte, hogy alaposan kivizsgálják ennek lehetőségét.