Irak: nyolc amerikai katona sebesült meg

Bagdadba érkezett vasárnap Colin Powell amerikai külügyminiszter, Szaddám Huszein iraki elnök bukása óta első ízben. A látogatással egy időben fokozódtak az Irakot megszálló amerikai csapatok elleni támadások, az elmúlt 24 óra alatt legalább 1 amerikai katona meghalt, 17 pedig megsebesült rajtaütések következtében.

A legfrissebb jelentések szerint szombat éjszaka két különböző támadásban egy amerikai katona vesztette életét, hat pedig megsebesült. A Bagdadtól mintegy 400 kilométerre északra fekvő Moszul városban szombat este, közép-európai idő szerint hét órakor három amerikai katona sebesült meg, amikor páncéltörő gránátot lőttek ki rájuk.

A Bagdadtól 60 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsában - a szunniták fellegvárában - szombat reggel, közép-európai idő szerint negyed hétkor ért támadás egy amerikai katonai konvojt. A szövetséges erők egyik bagdadi szóvivője közölte, hogy egy katona életét vesztette, három pedig megsebesült, amikor járművük házi készítésű robbanószerkezetre futott. Előzőleg az AFP szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy robbanószerkezet semmisített meg egy katonai járművet, és ennek következtében öt amerikai katona sebesült meg, egyikük súlyosan. A Reuters ugyancsak szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy robbanás vetett szét egy Humvee típusú harcjárművet.

Azóta, hogy George Bush amerikai elnök május elsején befejezettnek nyilvánította a nagyobb katonai műveleteket Irakban, több mint 70 amerikai és 11 brit katona vesztette életét támadások következtében az arab országban. Washington Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök híveit és az Irakba beszivárgott külföldi szélsőséges iszlám harcosokat teszi felelőssé ezekért a támadásokért.

Az iraki háború márciusi kirobbanása óta Colin Powell személyében a legmagasabb rangú amerikai politikus látogatott vasárnap Bagdadba. Biztonsági megfontolásokból igen keveset tudni programjáról, amelynek keretében Paul Bremerrel, Irak amerikai polgári kormányzójával és a júliusban kinevezett ideiglenes iraki kormány tagjaival tárgyal. Az amerikai diplomácia irányítója szombaton Genfben részt vett a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát képviselő külügyminiszteri találkozón, majd útban Irak felé rövid időre megállt Kuvaitvárosban, ahol helyi vezetőkkel tárgyalt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK