Készül a szerződést számon kérő EU-jelentés

Vágólapra másolva!
Előrehaladott stádiumban van a csatlakozó államokról készülő európai bizottsági jelentés a tárgyalásokon vállalt kötelezettségek teljesítéséről. A Bruxinfo brüsszeli hírügynökség értesülései szerint a taggá válásig az utolsó előtti, átfogó brüsszeli értékelés - aminek közreadása november 5-én esedékes - lényegében az eddigi "figyelmeztető levelekben" megfogalmazott hiányosságokra fog rámutatni. Csak kevéssé valószínű, hogy védzáradék bevezetését is megkívánó elmaradást mutatnának ki. Várható viszont, hogy különösen az agrárszektorban olyan hiányosságokra mutatnak rá, amelyek a tagság elején közösségi támogatások befogadásától foszthatják meg az országot.
Vágólapra másolva!

A "monitoringjelentés" tervezetének második, már majdnem teljes verziója múlt csütörtökön lett kész – közölték jól értesült brüsszeli források. Emlékezetes, hogy a jelentés tiszte rámutatni mindazokra a hiányosságokra, amelyek a taggá válásig vállalt kötelezettségek teljesítését kétségessé teszik, nem kizárva azt sem, hogy ahol az elmaradás kritikus mértékűnek tűnik - miközben az adott terület közvetlen hatással lehet az egységes piaci működésére -, ott az Európai Bizottság védzáradék intézkedést (például egy adott szektorban a belső piacról történő kizárást) kezdeményezzen.

A "monitoringjelentés” voltaképpen az 1997 óta minden ősszel elkészült országjelentések helyébe lép, de egyúttal az utolsó is lesz ebben a sorban: tagországként már nem készülnek hasonlók. Helyette, ha adott területeken az Európai Bizottság eltérést tapasztal az EU-alapokmánytól, úgy szerződésszegés miatt - akár pénzbüntetést is előre vetítő - eljárást kezdeményezhet a kérdéses ország ellen.

A Bruxinfo értesülései szerint már a novemberi jelentés is eltérő lesz a korábbiaktól annyiban, hogy nem ad majd részletekbe menő, átfogó értékelést például az EU-magyar viszonyról, nem tekinti át a mostanra kialakult helyzet fejlődéstörténetét, nem mond véleményt minden területről, csupán az elmaradásokra fog összpontosítani. "Voltaképpen a jogszabályok tételes átvételét és végrehajtását rögzítő 'eredményjelző-tábla' (scoreboard) kibontott értelmezése lesz ez" - jegyezte meg ennek kapcsán egy bizottsági illetékes.

Cserébe arra is számítani kell, hogy a korábbi évek viszonylag kipárnázott megfogalmazását ezúttal lényegre törő szókimondás váltja majd fel: az eltérésekre kertelés nélkül rá fognak mutatni, jelezve annak várható negatív következményeit. Ennek ellenére, az továbbra sem a mostani jelentés feladata lesz majd, hogy - ahol szükségét látja - közvetlenül majdani védzáradék-intézkedést jelentsen be. Inkább olyan "sárga lap" felmutatása várható, amelyet követ még jövő februárban egy végső ellenőrzés, immár csakis a megbírált területeket és az ott időközben történt változásokat véve szemügyre.

Ha a végkövetkeztetés egy-egy témakörben akkor is, továbbra is elmarasztaló lesz, ez esetben válik majd esedékessé a taggá válás után "beélesítendő" büntetőintézkedés formális kezdeményezése.

Bruxinfo - Brüsszel