Argentína: kiadatás előtt a junta egyik kapitánya

Vágólapra másolva!
Egy argentin bíró kedden elrendelte Alfredo Astiz fregattkapitánynak, a katonai junta egykori feltételezett pribékjének előzetes letartóztatását, akinek kiadatását korábban kérte Franciaország.
Vágólapra másolva!

A francia igazságszolgáltatás1990-ben távollétében életfogytiglani börtönre ítélte Alfredo Astizt, mert felelősnek találta őt Leonie Duquet és Alice Domon apácák haláláért az argentin diktatúra (1976-1983) idején.

Astiz kapitányt júliusban már előállították két másik feltételezett kínvallatóval együtt, azonban szeptember elsején elengedték, miután Spanyolország visszavonta a kiadatási kérelmeit. Spanyolország jelezte, hogy az argentin amnesztiatörvények augusztusi eltörlése nyomán valószínűleg nem fogja kérni a felelősök kiadatását, abban a reményben, hogy ezek az emberek most már hazájukban is megkapják méltó büntetésüket.

A francia kiadatási kérelmet augusztus 8-án nyújtották be, de az túl későn jutott el az illetékes argentin hatóságokhoz. A francia külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a francia kiadatási kérelem ma is él, és utalt arra, hogy Astizt különösen súlyos bűncselekmények miatt ítélték el. Argentínában újra megindítják az eljárást az egykori katonai junta volt pribékjei ellen.

Az argentin szenátus augusztus közepén törölte el azokat az 1980-as években hozott amnesztiatörvényeket, amelyek mindeddig akadályozták a vétkesek felelősségre vonását a katonai diktatúra idején elkövetett bűntettekért. Az egyik kijelölt bíróság az argentin hadsereg első hadteste által Buenos Aires környékén 1976-1983 között elkövetett bűntettek ügyében folytat vizsgálatot.

Az első hadtest parancsnoka Guillermo Suárez Mason volt, akinek kiadatását Spanyolország, Olaszország és Németország is kérte korábban. Egy másik bírói testület a katonai diktatúra egyik leghírhedtebb kínzóközpontjában, a haditengerészeti gépésziskolában (ESMA) folyt kínvallatások ügyét vizsgálja.

Ebben az ügyben érintett Alfredo Astiz, aki az intézet egyik parancsnoka volt. Argentínában eddig csak a katonai vezetés legmagasabb rangú tagjait ítélték el a diktatúra idején elkövetett bűntetteikért. Ők azonban már 1989-ben és 1990-ben kegyelemben részesültek.