Életfogytiglan kapott egy bali robbantó

Vágólapra másolva!
Életfogytiglanit kapott a Bali szigetén történt robbantás harmadik elítélt fő vádlottja, Ali Imron. A férfi az ítélet szerint segédkezett az egyik robbanószerkezet összeszerelésében, és a tetthelyre juttatásában. Imron, eddig elítélt társaival szemben, azért nem kapott halálbüntetést, mert mély megbánást tanúsított az eljárás folyamán.
Vágólapra másolva!

Életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki a bíróság a Bali szigetén elkövetett robbantásos merénylet harmadik kulcsfigurájára, Ali Imronra - jelentette a BBC Online. A 33 éves Imront terrorista merénylet tervezésében és kivitelezésében találták bűnösnek. Az ügyben korábban két másik személyt már halálbüntetésre ítéltek, egyikük Imron testvére volt.

Ali Imron az ítélet szerint segédkezett az egyik gyilkos robbanóeszköz összeszerelésében, és ő vezette az egyik robbanóanyaggal megrakott kisteherautót a tett színhelyére. Ami azonban megkülönböztette társaitól, az az általa tanúsított mély megbánás. A bíróság és a vádhatóság is értékelte, hogy Imron bűnösnek vallotta magát, és mindvégig tisztelettudóan viselkedett a bíróságon, elismerte, hogy tette hiba volt az iszlám szempontjából, nem kritizálta az Egyesült Államokat, és arra szólította fel az embereket, hogy nem kövessék példáját.

A vádhatóság ezért "csak" húsz éves börtönbüntetést kért rá, a kiszabható halálbüntetés helyett.

A közel 200 emberéletet követelő robbantás megszervezésében több mint 30 ember vett részt, akiknek többsége azonban csak kisebb szerepet játszott. A merénylet gyakorlati kivitelezői alig féltucatnyian voltak, közülük eddig - Imronnal együtt - hármat ítéltek el. A következő vádlott - Imron fivére, Mukhlas - ügyében október elején várható ítélet. Őt a merénylet kitervelésével és gyakorlati irányításával vádolják.