Orbán pesszimista az EU-t illetően

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió nem alkalmas arra, hogy a válságban lévő országok bajait orvosolja, sőt inkább tetézi azokat - mondta Orbán Viktor pénteken Mórahalmon.
Vágólapra másolva!

"Az az ország, amely gazdasági válságtól terhelten lép be az Európai Unióba, az nemhogy orvosságot nem kap a bajaira, hanem tovább fognak súlyosbodni a bajai" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter szobrának avatásán.

A volt miniszterelnök szerint Magyarország lemaradásban van az európai uniós csatlakozás előtt, és félő, hogy sok vesztese lesz az integrációnak. Orbán Viktor leszögezte: ha már az uniós csatlakozás mellett döntött az ország, akkor minden magyar embernek az integráció nyertesének kell lennie, de szerinte a dolgok rossz irányba mennek.

Mint elmondta, a jövő évi költségvetésről azt lehet hallani, hogy elsősorban azokat sújtja majd, akiknek segítségre lenne szükségük: a nyugdíjasokat, a több gyermeket nevelő családokat, a kis- és középvállalkozásokat. Azok az emberek, akik a következő évnek vesztesei lesznek, azok vesztesei lesznek az európai uniós csatlakozásnak is - mondta a Fidesz elnöke.

A mórahalmi Klebelsberg-emlékművet Kalmár Márton szegedi szobrász készítette. Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején, 1922 és 1931 között a mórahalmi homokháti kistérségben több tanyai iskola is létesült.