2,5 milliárdnyian élnek embertelen körülmények között

Vágólapra másolva!
Tovább romolhat a szegények helyzete, ha a fejlett államok nem tesznek a mostaninál jelentősebb erőfeszítéseket a szegénység visszaszorításáért - állítja a Világbank elemzése. A felmérés szerint nemcsak az egészségügyi ellátás és az oktatás hiányosságai rontja a szegények helyzetét, hanem az is, hogy a fejlesztésekre szánt pénzeket rosszul költik el.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a megfelelő egészségügyi ellátás és iskolázatlanság jelent problémát a világ szegényeinek, hanem a meglévő szolgáltatások is csak rontják a szegények helyzetét - állítja a Világbank legújabb szegénységről szóló felmérése. A vizsgálat szerint például a világon két és fél milliárd ember nem jut megfelelő közegészségügyi ellátáshoz, az angolai gyerekek mindössze 41 százalékát oltják be tbc ellen - ez az arány a fejlett országokban közel 100 százalék -, a bangladesi újszülötteknek pedig mindössze 12 százalékát segítik világra megfelelő orvosi ellátás mellett.

Hiába fordítanak azonban a kormányok dollármilliárdokat különböző fejlesztésekre, ha a pénz nem megfelelő helyre kerül. A felmérés szerint például bár a közép-keleti országok jóval több pénzt költenek az oktatás fejlesztésére, mint egyes fejlett államok, mégis itt a legmagasabb az írni, olvasni nem tudók aránya a világon.

A Világbank szerint megoldást csak az jelenthet, ha a fejlett országok növelik segélykiadásaikat. A gyors intézkedés azért is sürgető, mert a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tagországai korábban abban állapodtak meg, hogy 2015-ig felére csökkentik a szegénységben élő emberek számát. A jelenlegi helyzet szerint azonban nem lehet majd csökkenteni a világ szegénységét - írja a BBC a Világbank felmérését ismertető cikkében.

Az elemzés szerint ráadásul kis, de megfelelően előkészített erőfeszítésekkel is jelentős eredményeket lehet elérni. Mexikóban például pénzt kaptak azok a szegény családok, amelyek vállalták, hogy rendszeresen eljárnak orvosi vizsgálatokra és iskolába járatják gyerekeiket. Ez az intézkedés 20 százalékkal csökkentette a beteg gyermekek arányát és nyolc százalékkal növelte a középiskolásokét. Indonéziában pedig az oktatás fejlesztésére fordították az állami olajbevételeket, így sikerült 90 százalékra emelni az általános iskolába járó gyerekek arányát.