Gránátokat lőttek ki az iraki magyarok bázisára

Ismeretlen támadók gránátokat lőttek ki hétfő este arra az iraki nemzetközi táborra, ahol a magyar katonák is tartózkodnak. A három kilőtt gránát közül csak egy érte el a tábort. Az incidens során a katonák közül senki sérült meg, és a tábor épületeiben sem esett kár.

Aknavetőtámadás érte hétfőn este az al-Hillahban található nemzetközi katonai tábort, ahol a magyarok is vannak. Kiss Derzső őrnagy, a nemzetközi hadosztály sajtótisztje a Népszabadságnak elmondta: senki sem sérült meg, és a magyar kontingens tagjai eltökélten folytatják szolgálatukat.

A hatalmas területen fekvő nemzetközi tábor irányába ismeretlen elkövetők három darab 60 mm-es aknavetőgránátot lőttek ki. A gránátok célt tévesztettek, a háromból csak egy érte el a tábor területét, de az is olyan helyen robbant, hogy nem tett kárt sem emberéletben, sem az épületekben. Egy másik gránát a tábor mellett található egyik lakóház tövébe csapódott be. A házban három gyermek megsérült, de egyik sem súlyosan. A harmadik gránát még ennél is távolabb, a tábortól egy kilométerre, lakatlan területen csapódott be.

Az aknavetőt, amelyből kilőtték a gránátokat, később megtalálták - jelentette az MTI. Az aknavető mellett találtak több, ki nem lőtt gránátot is. A tettesek ugyanakkor már nem tartózkodtak a helyszínen. Az iraki rendőrség megkezdte az eset kivizsgálását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK