A cigánykirály férjhez kényszerítette gyereklányát

Nemzetközi felháborodást keltett egy kiskorú roma lány és egy 15 éves fiú házassága Romániában. A menyasszony apja magát a cigányok királyának nevezi, és állítja, hogy a hagyományok fontosabbak, mint a kiskorúak házasságát tiltó törvények. A nász annak ellenére létrejött, hogy a gyereklány menyasszony tiltakozott, és az esküvő előtt kirohant a templomból.

Ana-Maria Cioabát hétéves korában ígérték oda vőlegényének, egy üzleti megállapodás keretében: a fiú családja aranyban fizetett érte. A lány apja, Florin Cioaba, aki roma királynak vallja magát, kedden a televízióban védte meg a nyilvánosság előtt lányát és a roma hagyományokat: "Apaként tudom, hogy mi jó a gyermekeimnek. Vannak törvények, amelyeket tiszteletben kell tartanunk: nálunk, romáknál az a szokás, hogy korán házasodnak a gyermekeink."  

"A román hatóságok nem ismerik el ezt a házasságot, és ki fogjuk deríteni, hogyan jöhetett létre ez az esküvő két kiskorú között" -  közölte Serban Mihailescu kormányhivatalnok. Az esküvő helyszínén, az erdélyi Nagyszebenben (Sibiu) a rendőrség szóvivője bejelentette, hogy már nyomoznak az ügyben, és a családtagok is vallomást tettek.
 
"Kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekmény vádjával folytatunk nyomozást" - mondta a szóvivő. A Cioaba család képviselője elmondta, hogy a vőlegény családja a nászéjszaka után körbehordozta a lepedőt, ezzel is bizonyítva, hogy a nászt elhálták. Ha a nyomozás is azt állapítja meg, hogy a fiatalok között volt szexuális kapcsolat, Ana-Mariát elvihetik anyósáék házából, és gyermekotthonba kerülhet.

A gyerekek esküvőjén közvetlenül az igen kimondása előtt kitört már a botrány. A menyasszony 400 vendég szeme láttára kirohant a templomból, azt kiabálva, hogy "hagyjatok békén!". A koszorúslányok, akik barátnői voltak, a vőlegényt kezdték hangosan gúnyolni. A lány kitörése után negyedórával visszatért az oltár elé, és kimondta az igent.

Cioaba a "királyi család lejáratása érdekében zajló komédiának" nevezte a nyomozást. A hatóságok azonban közölték, hogy vizsgálatot indítanak az esküvővel kapcsolatban. Romániában 16 év alatt nem lehet törvényes házasságot kötni, de szakértők szerint ez a szokás még mindig erősen tartja magát a roma közösségekben, a hatóságok pedig többnyire szemet hunynak felette.
 
Románia 2007-ben szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz, és ez valószínűleg közrejátszott abban, hogy ebben az esetben gyors és határozott lépések követték az ügy kirobbanását. Ezt követelte ugyanis felháborodott hangú levelében az Európai Unió romániai küldötte, Emma Nicholson.