Az írekkel fizettetik ki a pedofil papok áldozatait

Vágólapra másolva!
Írországban az adófizetők egymilliárd eurójából kártalanítják a pedofil papok áldozatait. Egy tavalyi megállapodás értelmében ugyanis a katolikus egyház csak az akkori becsült kártérítési igény felét fizette volna. Mostanra azonban kiderült, jóval több gyermeket zaklattak és bántalmaztak papok, mint eddig hitték, ezért többszörösére nőtt a kártérítés összege.
Vágólapra másolva!
55 millió dollárral kártérítenék a pedofil papok áldozatait/nagyvilag/2003080955millio.html

Az egymilliárd eurót is elértheti az az összeg, melyet az ír állam fizet kárpótlásul a pedofil papok áldozatainak. Írországban az utóbbi években derült fény arra, hogy a harmincas és a hetvenes évek között katolikus papok rájuk bízott gyermekek ezreit zaklatták az egyházi intézményekben. Az, hogy a kártérítés nagy részét az adófizetőkkel fizettetik ki, komoly felháborodást váltott ki a lakosságból.

Az hagyományosan nagy befolyással bíró ír katolikus egyház tavaly kötött megállapodást a kormányzattal, a kárpótlás összegéről. Az akkori megállapodás értelmében az egyház a becsült kártérítési összeg felét állja. Ezt a pénzt akkor 128 millió euróban állapították meg.

Mostanra azonban kiderült, hogy a szexuális zaklatásnak, és bántalmazásnak jóval több gyerek áldozatul, mint eddig hitték. A kormány által nyolc hónapja létrehozott kárpótlási bizottsághoz átlagban heti ötven levél érkezik. Az ír számvevőszék becslése szerint a kártérítési igénylések száma elérheti a 10800-at. Az áldozatok fejenként átlagosan 96000 euró kártérítésben részesülnek.