Kínában már nem kell munkáltatói áldás a házasságra

Vágólapra másolva!
Az új kínai törvények értelmében az emberek munkáltatói engedély nélkül házasodhatnak, és még orvosi ellenőrzés sem lesz előfeltétele az esküvőnek. Eddig ugyanis valóságos tortúra volt a házassági engedélyek beszerzése. Az új intézkedések fontos elmozdulást jelentenek Kínában a szabadságjogok területén.
Vágólapra másolva!

A házasságkötés Kínában ki volt téve a bürokratizmus kénye-kedvének - jegyezte meg a BBC pekingi tudósítója. A pároknak többek között a munkáltatói áldásra is várniuk kellett, amely sokszor hosszú késéseket jelentett. Néhány esetben az is előfordult, hogy megtagadták az engedélyt, ha a házasságot a munkahely nem tartotta helyénvalónak. A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot szintén eltörölték, és a válások is könnyebbé válnak.

A múlt hónapban szintén enyhítettek néhány korábbi szigorú szabályon: néhány nagyváros polgárai a főnökeik jóváhagyása nélkül igényelhetnek már útlevelet, ráadásul már egyénileg is utazhatnak a Kínához újonnan visszakerült Hongkongba és Macaóba.

Az új változások hihetetlenül népszerűek Kínában, mivel az emberek rossz néven veszik, hogy az állam ennyire beavatkozik az életükbe. Az emberi jogi csoportok szerint azonban Kínában még sok-sok változás szükséges az emberi jogok biztosításának érdekében.