Irak: a CIA sem találta meg a tömegpusztító fegyvereket

Vágólapra másolva!
Kevés bizonyítékot vonultat fel a CIA jelentése az iraki tömegpusztító fegyverekről. Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt vezetője szerint nincs meglepetés abban a jelentésben, amelyet a CIA egyik tisztje, David Kay készített az iraki tömegpusztító fegyverek utáni kutatások eddigi eredményeiről. Az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottságának demokrata alelnöke, Jay Rockefeller szerint az amerikai hadsereget olyan fenyegetésre hivatkozva tették ki a veszélyeknek, amelyek - úgy tűnik - nem is léteztek.
Vágólapra másolva!
Sanchez altábornagy: Sokat fejlődtek az iraki gerillák/nagyvilag/20031002irak.html

"Kis mennyiségű tiltott anyagot és hulladékot találtak, akárcsak mi" - fejezte ki kétségeit a jelentésben említett bizonyítékokkal kapcsolatban Blix. A volt fő fegyverzetellenőr szerint tévesek azok az amerikai feltételezések, miszerint Irak a közeljövőben fejleszthetett volna tömegpusztító fegyvereket. Blix szerint, ha nincs a háború, az ENSZ továbbra is figyelemmel kíséri az iraki fegyverkezést, Szaddámnak tehát nem lett volna esélye tömegpusztító fegyvereket fejleszteni.

"Az ember nem hoz ilyen volumenű döntéseket, és nem veszélyezteti nemzetünk ifjúságának életét olyan dolgokért, melyek úgy tűnik, nem is léteznek." - Jellemezte a jelentésben felsorolt bizonyítékokat Jay Rockefeller, demokrata szenátor, a Szenátus titkosszolgálati bizottságának alelnöke

A jelentés szerint ugyanakkor találtak számottevő mennyiségű felszerelést és fegyverekkel kapcsolatos tevékenységre utaló nyomokat, amelyeket az ENSZ fegyverellenőrei elől elrejtett a bukott rezsim. A jelentés szerzője szerint túl korai végleges következtetéseket levonni, mert sok munka van még hátra. Jack Straw brit külügyminiszter a védelmébe vette az iratot, szerinte a benne foglaltak igazolják a Huszein-rezsim eltávolítását.

Az iraki tömegpusztító fegyverek - egyben az iraki háborút igazoló, kézzel fogható bizonyítékok - után kutató testületet idén májusban hozták létre. Vezetésére maga a CIA igazgatója, George Tenet jelölte ki Kayt. A washingtoni központú 1200 amerikai, brit és ausztrál kutatókból álló testület eddig 300 millió dollárt költött a kutatásokra, és további 600 millió felhasználásával számolnak.

A jelentés készítője előrebocsátja, hogy egyelőre még az adatgyűjtés és -feldolgozás fázisában vannak a kutatások továbbra is keresik azokat a bizonyítékokat és információkat, amelyek alapján bizonyítható, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket gyártott. A jelentésben foglaltak alapján valószínűsíthető, hogy az iraki vegyi- és biológiaifegyver-programok sohasem álltak le teljesen.