Schwarzenegger Kalifornia kormányzója

Vágólapra másolva!
Arnold Schwarzeneggert választották Kalifornia kormányzójává a kedden megrendezett voksoláson. Schwarzenegger győzelmi beszédében azt mondta, hogy nem fog csalódást okozni támogatóinak, az eddigi kormányzó, Gray Davis pedig elismerte vereségét. A szavazásra jogosultak 56 százaléka szavazott a jelenlegi kormányzó ellen, új kormányzónak pedig a szavazók több mint fele Schwarzeneggert választotta, míg legnagyobb ellenfelére, a demokrata Bustamantéra a szavazatok 30 százaléka érkezett.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Az új kormányzó feleségével ünnepelt

Arnold Schwarzenegger, a Republikánus Párt jelöltje nyerte a kaliforniai kormányzóválasztást. Gray Davis, a leváltott kormányzó elismerte vereségét. A győzelmi ünnepségen Schwarzenegger azt üzente támogatóinak, hogy nem fog csalódást okozni. "Kaliforniától megkaptam a lehető legnagyobb ajándékot - megszereztem az itt élők bizalmát azzal, hogy rám szavaztak" - mondta ünnepi beszédében. "Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne veszítsem el a bizalmat, nem okozok csalódást" - mondta az 56 éves Schwarzenegger. Hozzátette, hogy kormányzóelődje, a választáson vesztes demokrata Gray Davies már telefonon megkereste, és a hivatali ügyek sima, gyors átadását ígérte.

A szavazatok közel 50 százalékos feldolgozottsága mellett a szavazók több mint fele Schwarzeneggert választotta, míg legnagyobb ellenfelére, a demokrata Bustamantéra a szavazatok 30 százaléka érkezett.

Kedden osztrák kézre kerülhet Kalifornia/nagyvilag/20031006holnap.htmlSchwarzenegger megköveti a nőket/nagyvilag/20031002schwarzenegger.htmlSchwarzi tagadja, hogy csodálná Hitlert/nagyvilag/20031003schwarzi.htmlArnold Schwarzenegger linkgyűjteményhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/film,_szinhaz/szinhazmuveszet/szineszek/kulfoldi_szineszek/Arnold_Schwarzenegger/Nézze meg a választás képeit!javascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Schwa2003108111129/index2.html',500,440)

A 36 millió lakosú állam az USA-n belül is különlegesen fejlett régiónak számít, a gazdag vidék vezetése azonban súlyos anyagi gondokkal küszködik, ezért kezdeményezték a kormányzó, Gray Davis visszahívását. A keddi szavazáson tehát először arra kellett igennel vagy nemmel felelni a választóknak, hogy visszahívják-e Davist.

Utána pedig választaniuk kell, hogy ha a visszahívást támogatók győznek, akkor ki legyen az új kormányzó. A 135 induló között a legnagyobb esélyesnek a republikánus Arnold Schwarzeneggert, az osztrák származású színész és testépítőt, és a demokrata Cruz Bustamantét, a latin származású politikust tartották. De az indulók között volt Larry Flynt, egy Michael Jackson nevű villanyszerelő, és egy pornósztár is.

A népszavazáson és kormányzóválasztáson a becslések szerint a részvételi arány 60 százalék körüli lehetett, vagyis a 15,4 millió bejegyzett szavazóból mintegy 9,3 millió szavazott, közülük mintegy 2,2 millió levélben adta le voksát. Az 1911-ben elfogadott törvény szerint a kormányzó visszahívásához abszolút többség kell, míg utódjának megválasztásához elég az egyszerű többség.