Elkobozták a román rendőrök Tőkésék plakátjait

Csütörtökön közel három órát töltött az erdőszentgyörgyi rendőrőrsön Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere. Fodort azért állították elő, mert autójában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulását hirdető plakátok voltak - állította az SZNT felállítását kezdeményező testület. A szervezet megalakulását Tőkés László kezdeményezte.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felállítását kezdeményező testület sajtószolgálata szerint az SZNT megalakulását hirdető plakátokat Marosvásárhelyen és több kisebb településen is ki akarták rakni a rendezők. Marosvásárhelyen a polgármester először megadta az engedélyt, majd ezt később visszavonta, azzal az indokkal, hogy a plakáton kizárólag magyar nyelven van feltüntetve a szöveg - tudatta a sajtószolgálat közleményében.

 

A közlemény szerint az alpolgármester, Fodor Imre Erdőszentgyörgyre vitt plakátokat. Azokat épp rendezgette az autójában, amikor rendőrök megszólították, majd a rendőrőrsre kísérték. Végül egy plakátot lefoglaltak, a többit visszaadták az alpolgármesternek, aki ellen nem fogalmaztak meg konkrét vádat.

 

"Én csak annyit tudok, hogy a plakátok valamiféle térképet tartalmaznak, amiről azt beszélik, hogy a Székelyföldet ábrázolja" - mondta a Krónika című erdélyi napilapnak az egyik rendőr, aki elárulta: kollégáit már egy nappal korábban arra figyelmeztették Marosvásárhelyről, hogy amennyiben "furcsa plakátokat" találnak, azonnal értesítsék a megyei parancsnokságot.

 

Fodor Imre az erdélyi lapnak azt mondta, hogy szerinte a román rendőrség meg akarja félemlíteni a magyar közösséget. Az SZNT várhatóan két hét múlva alakul meg. A szerevzet létrehozását Tőkés László királyhágómelléki református püspök kezdeményezte, aki elégedetlen az RMDSZ szerinte túl puha politikájával. Tőkés azt akarja, hogy minden olyan településen alakuljanak magyar nemzeti tanácsok, ahol magyarok élnek, és ezek képviselői vegyenek részt az SZNT munkájában. Az SZNT egyik fő célkitűzése Erdély autonómiája. A román alkotmány azonban tiltja az ország az autonómiatörekvések hangoztatását, ezért a román hatóságok alkotmányellenesnek nevezték az SZNT szervezését.

 

"Megtéveszti a magyar közösséget a Székely Nemzeti Tanács" - idézte a lap Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Markó nem tartja jónak az SZNT megalakítását. Szerinte a kezdeményezők azt a látszatot akarják kelteni, hogy ezáltal megvalósul a székelyek autonómiája. "Erről szó sincs, a tanácsnak nem lesz semmiféle hatásköre, csupán az RMDSZ alternatívája kíván lenni" - vélte a szövetségi elnök.