Horgászengedély váltható a Holt-tengerre

Vágólapra másolva!
Horgászok a jövőben száz dollárért (85 euróért) szerencsét próbálhatnak az élővilág nélküli Holt-tengeren. Angliában élő keresztény vállalkozók egy csoportja engedélyt kért és kapott az izraeli hatóságoktól arra, hogy horgászati engedélyeket adjon el En-Gedi izraeli fürdőhely vonatkozásában.
Vágólapra másolva!

Izraeli lapjelentés szerint a hatóságok a kérelem kézhezvételekor először tréfára gyanakodtak. Később annyira furcsának találták a dolgot, hogy bekapcsolták a katonaságot is az ügy kivizsgálásába. Végül is a jámbor angol vállalkozóknak bibliai idézettel sikerült meggyőzniük a szkeptikus izraeli hatóságokat. Ézsaiás (Izajás) ószövetségi próféta, a róla elnevezett prófétai könyv első részének szerzője ugyanis megjósolta, hogy "a tenger vize egészséges lesz... En-Geditől egészen En-Eglaim-ig lesz hely halászhálók kirakására" és "nagyon sok halat fognak velük" (47. fejezet, 9-10. vers).

Az angliai vállalkozóknak kötelezettséget kellett vállalniuk arra, hogy feltüntetik az általuk kiadott horgászati engedélyeken: a Holt-tenger a próféta szavai ellenére eddig nem lett méltatlan elnevezéséhez és ez idő szerint a horgászok nem számíthatnak ott halfogásra.

A horgászati engedélyek eladásából befolyó pénzt Izraelben működő gyermekmenhelyeknek kell átutalni. A jámbor angolok azt remélik, hogy az emberiséget ezáltal közelebb hozhatják a megváltáshoz - olvasható a dpa jelentésében.

A Holt-tenger földünk legmélyebb fekvésű tava, Izrael és Jordánia határán terül el. Vízszintje 397 méterrel van a tenger szintje alatt. Vize erősen sós, élővilága nincs.