200 al-Kaida-tag szaúdi rendőrkézen

Vágólapra másolva!
Több mint 200 személyt vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok, mert gyanújuk szerint az al-Kaida terrorszervezet tagjai. Az erős amerikai nyomásra végrehajtott terroristaellenes szaúdi akciók során három terroristakapcsolatokkal gyanúsított amerikai állampolgárt is elfogtak, őket átadták az amerikai hatóságoknak.
Vágólapra másolva!

Több mint 200, minden bizonnyal az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó muzulmán fegyverest vettek őrizetbe a szaúd-arábiai hatóságok, és átadtak az Egyesült Államoknak három amerikait, akiket terroristakapcsolatokkal gyanúsítanak.

Szaúd-Arábiára, amely Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének szülőhelye, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után komoly nyomást gyakorol az amerikai kormányzat, hogy számolja fel az országban található al-Kaida-sejteket. A több mint 200 terroristagyanús személy május óta került - nemegyszer véres összecsapásokat követően - őrizetbe.

A szaúdiak nem közölték, hogy az Egyesült Államoknak átadott amerikaiak amerikai születésűek-e, vagy honosítással lettek állampolgárok az újvilágban.