Lövések dördültek egy rijádi tüntetésen

Vágólapra másolva!
Levegőbe leadott lövésekkel oszlatták fel kedden tüntetők néhány száz fős csoportját a szaúd-arábiai főváros, Rijád rendőrei, és mintegy ötven reformkövetelő tüntetőt őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!

Az arab sivatagi királyságban rendkívül ritka jelenség a tüntetés, illetve a kormánnyal vagy a rendszerrel kapcsolatos elégedetlenség bármilyen nyilvános kifejezése. A keddi tüntetést az ország első emberjogi konferenciájához időzítették, a tüntetés helyszíne is az értekezletnek otthont adó épület közelében volt, Rijád központjában. Az utcai megmozdulás részvevői reformokat sürgető plakátokat emeltek a magasba.

A tüntetés feltehetőleg összefügg azzal a hétfői hivatalos bejelentéssel is, hogy - a királyság 1932-es alapítása óta először - jövőre helyhatósági választásokat tartanak az országban. A tanácskozó gyűlés (országos parlament) 120 tagját azonban továbbra is a király fogja kinevezni.