Albán áldozatok holttestét adták át az UMNIK-nak

Vágólapra másolva!
A koszovói válság idején meggyilkolt 40 koszovói albán személy holttestét adták át csütörtökön a szerb hatóságok a koszovói ideiglenes ENSZ-igazgatás (UNMIK) illetékeseinek.
Vágólapra másolva!

A holttesteket a Belgrád melletti batajnicai katonai gyakorlótéren talált tömegsírból hantolták ki és a koszovói határon fekvő Merdare településen adták át az ENSZ-missziónak. Belgrádi igazságügyi szakértők genetikai vizsgálatokkal már azonosították a holttesteket, de az UNMIK szakembereinek is el kell végezniük a DNS-vizsgálatokat ahhoz, hogy a tetemeket átadhassák a hozzátartozóknak.

Az ENSZ szerint a csütörtökön átadott áldozatok mind Koszovó nyugati részén laktak, s 1999. április 27-én, vagyis egy hónappal a NATO jugoszláviai légi hadjáratának kezdete után gyilkolták meg őket a délnyugat-koszovói Meje falunál.

A milosevici rendszer bukása után a szerb hatóságok három helyen, a már említett batajnicai gyakorlótéren, a kelet-szerbiai Petrovo Selóban és az ország nyugati részén fekvő perucaci vízgyűjtőnél találtak albán áldozatok holttestét rejtő tömegsírokat.

Olyan áldozatokról van szó, akiket a négy évvel ezelőtti koszovói háború idején gyilkoltak meg a szerb karhatalmi erők, majd az úgynevezett "szanálási" hadműveletben a tetemeket hűtőkocsikkal átszállították Szerbiába, hogy elfedjék a bevonuló NATO-csapatok elől a megtorlóakciók nyomait.

Az említett három helyszínen több mint kilencszáz holttestet hantoltak ki, s a szerb hatóságok által azonosított holttesteket folyamatosan adják át az UNMIK-nak. Az ENSZ-misszió eddig 153 holttestet vett át.