Vágólapra másolva!
Enyhén sántítva és kezét fájlalva fogadta Silvio Berlusconi csütörtökön az európai uniós tagállamok és a csatlakozó országok állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójának résztvevőit: az olasz miniszterelnök előző este ugyanis elesett a lépcsőn, s még nem épült fel teljesen akkor szerzett könnyebb sérüléséből.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Olaszország miniszterelnökét szerda este érte a baj, amikor távozott az uniós országok konzervatív pártjait tömörítő Európai Néppárt tanácskozásáról: elesett a rendezvénynek otthont adó, Brüsszel melletti kastély meredek és csúszós lépcsőjén. Az esés következtében Berlusconi lába és bal karja is megsérült, aminek következtében a politikus a csütörtöki rendezvényen szemmel láthatóan enyhén sántítva és bal vállát leejtve jelent meg.

A balesete miatt késve érkező olasz kormányfő nem üdvözölte ugyan Romano Prodit, az Európai Bizottság olasz elnökét kezet rázott viszont az európai állam-, illetve kormányfőkkel, akik valamennyien aggódva érdeklődtek állapota iránt - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.