Izraeli páncélosok Rámalláhban

Vágólapra másolva!
Negyven járműből álló izraeli páncélos hadoszlop hatolt be kedden este a ciszjordániai Rámalláhba. Izrael terrorista infrastruktúrák elleni akciónak nevezte a behatolást.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk és palesztin biztonsági források szerint a páncélosok elfoglalták a város központját, kijárási tilalmat rendeltek el és körülzárták az Abdel Nasszer meccsetet, a város egyik legnagyobb muzulmán imaházát.

Az al-Dzsazíra katari arab nyelvű műholdas televízió egyenesben közvetítette az izraeli behatolást. A felvételek szerint a televízió irodájának épületét is megszállták a katonák. Egy katonai szóvivő is megerősítette a rámalláhi behatolás hírét, de szerinte az akcióban "nem vesznek részt jelentős erők".

A szóvivő a manővert "a rámalláhi terrorista infrastruktúrák elleni akciónak" nevezte. Az izraeli katonai rádió szerint a páncélosok által körülvett mecsetben a radikális Hamász mozgalom tagjai rejtőznek. Palesztin források arról számoltak be a francia hírügynökségnek, hogy tíz izraeli dzsip hatolt be a Bir Zeit egyetem közelében lévő körzetbe, ahol vasárnap egy rajtaütésben három izraeli katonát megöltek.

A támadást az Al-Aksza Mártirjai Brigádok nevű szélsőséges fegyveres palesztin szervezet vállalta.