Lebukott a brit madám

Vágólapra másolva!
A párizsi bíróság várhatóan börtönbüntetést szab ki annak a brit madámnak, aki Európa egyik legnagyobb prostituált-hálózatát tartotta fenn. Többszáz nő és férfi dolgozott a 44 éves kerítőnőnek.
Vágólapra másolva!

Margaret MacDonald 44 éves, nyolc nyelven beszél és számos gazdasági jellegű diplomával rendelkezik. A megvádolt nő azt beismerte a kihallgatása során, hogy kísérő-ügynöksége van, de a kerítés vádját tagadta. Azt állította: az alkalmazottai maguk dönthették el, hogy az ügyféllel alszanak-e vagy sem.

A francia törvények szerint azonban már az a tény is, hogy a nő beismerte az ügynökség működtetését, elegendő hat havi börtönbüntetés kiszabására. Az ilyen típusú ügynökségeket számos európai országban megtűrik, Franciaországban viszont nem.

Az ügyész szerint ugyanakkor megáll a kerítés vádja is. Amennyiben bebizonyosodik MacDonald bűnössége, az ügyész hat évi börtönbüntetés kiszabását kéri rá - írta a BBC. A madám védőügyvédje azonban kitart amellett, hogy az ügynökség alkalmazottainak csupán az ügyfél kísérése volt a feladata, a szexuális szolgáltatásokról a maguk belátása szerint dönthettek. Margaret MacDonald ugyanakkor a kihallgatás során beismerte, hogy az ügyfelek egyenként többszáz dollárt fizettek a szolgáltatásért, ami az ügyész szerint jóval magasabb tartifa, mint ami csupán a társaságért és egy italért vagy vacsoráért járhat.

MacDonald ugyanakkor azzal is vigasztalódhat, hogy egy brit bulvárlap megvásárolná a történetét, illetve kilátásba helyezték, hogy egy hollywoodi filmet készítenek abból, hogyan lett a Bershire-i zárda növendékéből párizsi madám.