Irak: Újabb két amerikai halottal 18-ra nőtt a veszteséglista

Vágólapra másolva!
Vasárnap szenvedték el az amerikaik a legnagyobb veszteségeiket, mióta megszállták Irakot: egy robbantás két áldozatával már 18-ra nőtt a vasárnapi veszteséglistájuk. Mindezek azonban a nyilatkozatok szerint nem tántorítják el őket, hogy végigvigyék küldetésüket. 
Vágólapra másolva!

Két amerikai halt meg a közép-iraki Fallúdzsában egy útmenti bombarobbantásban - írja a BBCNews. A két áldozat az amerikai Hadügyminisztérium polgári alkalmazottjai voltak, akiket a járművükben érte a támadás. A robbantásban egy másik civil is megsebesült.

Az amerikaik számára ez a vasárnap volt eddig a legszörnyűbb nap Irakban május eleje óta, amikor George W. Bush amerikai elnök bejelentette, hogy a nagyobb harci cselekmények véget értek az országban. Ismeretlen fegyveresek lelőttek egy amerikai helikoptert Fallúdzsa közelében, amelynek következtében 15 amerikai katona vesztette életét, másik 21 pedig megsebesült. Szintén vasárnap, egy bagdadi gerillaakcióban megöltek egy amerikai egyenruhást.

Újratoborozzák az iraki hadsereget/nagyvilag/20031102ujratoborozzak.html

"Az Egyesült Államokat nem fogják elbátortalanítani a katonái elleni támadások"- jelentette ki vasárnap Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója, aki néhány órával azután nyilatkozott a CNN amerikai hírtelevíziónak, hogy lelőtték az amerikai helikoptert. "Emlékeztetni kell arra, hogy Szaddám korlátlanul szerezte be a fegyvereket, fegyvertárában több ezer orosz gyártmányú föld-ég rakéta volt. Ugyan lefoglaltunk belőlük több százat, de még ezrek maradtak idegen kézen" - tette hozzá az interjúban Bremer. A kormányzó szerint Irak területén tartózkodik az al-Kaida terrorszervezet több embere, akik nagyrészt Szíria szivárogtak be az ország területére. Az amerikai helikopter elleni vasárnapi támadást Bremer szerint vagy a volt iraki diktátorhoz hű egykori Fidáíjín Szaddám milícia, vagy a "nemzetközi terrorizmus" emberei hajthatták végre.