Álruhás merénylők robbantottak a szaúdi fővárosban

Vágólapra másolva!
Többen meghaltak és közel százan megsérültek, amikor robbanás történt a szaúdi főváros külföldiek által lakott negyedében vasárnapra virradó éjszaka. A sérültek között sok gyermek is van. Az akciót álruhás merénylők követték el. A detonáció következtében több ház összedőlt. A robbanás helyén egy öt méter széles és két méter mély kráter tátong a földben.
Vágólapra másolva!

Pusztító erejű robbantást követtek el feltételezett terroristák vasárnapra virradó éjszaka a szaúdi fővárosban egy többségében arab származású külföldiek lakta negyedben. A detonáció következtében több személy életét vesztette és sokan megsebesültek. A merénylet szombat éjfél körül történt a Rijád nyugati részén fekvő Muhajad városrészben, ahol többnyire arab nemzetiségű külföldi állampolgárok laknak, valamint néhány nyugati család.

Diplomaták elmondása szerint éjfél körül egy nagyerejű robbanás rázta meg a környéket, amit rövidesen két kisebb detonáció követett. Előzőleg állítólag fegyveresek hatoltak be a negyedbe és tűzharcba bocsátkoztak a biztonsági őrökkel.

Az első robbanás erejét jól mutatja, hogy hangját egész Rijádban hallani lehetett és a helyszíntől néhány kilométerre fekvő városközpontban is megrázta az ablakokat. A detonáció következtében négy-öt ház összedőlt, néhány kigyulladt, számos épület pedig megrongálódott - jelentette a Reuters hírügynökség.

A merényletet szaúd-arábiai biztonsági erők egyenruhájába öltözött merénylők követték el, akik egy feltehetően lopott rendőrségi terepjárón hajtottak be a külföldiek fegyveres biztonsági őrökkel védett, betonkerítéssel körülvett lakónegyedébe.

Szemtanúk elmondása szerint az épületegyüttesre vigyázó őrökre egy dombról tüzet nyitottak, s a robbanószerekkel megrakott autó, amelyben legkevesebb két ember ült, a golyózáporban hatolt be a 200 villát magában foglaló el-Muhádzsa negyedbe, ahol túlnyomó többségében középosztálybeli egyiptomiak, szíriaiak, libanoniak és palesztinok élnek. A tűzharcban egy szudáni biztonsági őr biztosan életét vesztette.

Az épületegyüttes védelmét a fokozott terrorveszély miatt korábban megerősítették: a nemzeti gárda mintegy 30 katonáját vezényelték ki a nyugati kertvárosban fekvő lakónegyed őrzésére.

A szaúd-arábiai kormány szerint az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat követte el a robbantást, amely után öt méter széles és két méter mély kráter tátongott a földben.

Az áldozatok számáról a hatóságok és diplomáciai források változatlanul eltérő adatokat közölnek. A kormány egyik képviselője négy arab - három libanoni és egy szudáni -, valamint egy indiai haláláról számolt be. Arab tévécsatornák úgy értesültek, hogy az egyik halott egy kislány. Diplomaták 20-30 halottról tudnak, a sebesültek számát 50 és 100 között becsülik. A kórházba szállított sérültek között sok a 10 éven aluli gyerek. Arab tévék szerint három amerikai és három kanadai is van a sebesültek között, mindannyian arab származásúak. Amerikai diplomatáknak egy amerikai sérültről és egy amerikai eltűntről volt tudomása. A londoni külügyminisztérium két brit eltűnéséről adott számot.

Helybeliek úgy tájékoztatták a Reuters brit hírügynökséget, hogy nyugatiak mindössze négy villában laktak: egy francia, egy brit, két német és egy olasz család. A negyedben sok európai és amerikai állampolgárságot kapott arab is élt. Egy túlélő az al-Arabíja tévének "az arabok, muzulmánok és ártatlan emberek ellen elkövetett gaztettnek" nevezte a merényletet, hangsúlyozva: "az ördögi tett végrehajtói az iszlámot mocskolják be".

A merénylet egy nappal azután történt, hogy az Egyesült Államok rijádi nagykövetsége pénteken bejelentette: terrortámadások veszélye miatt, biztonsági helyzetének áttekintése végett zárva tart szombaton, s hasonlóképpen bezárják az Egyesült Államok dzsiddai és dhahrani konzulátusát is. A merényletet követően a washingtoni külügyminisztérium utasította Rijádban dolgozó diplomatáit és azok családtagjait, hogy újabb utasításig ne hagyják el a szaúdi főváros diplomáciai negyedét.

Májusban már elkövettek egy hármas robbantásos merényletet lakóépületek ellen Rijádban, aminek következtében 35 személy - köztük kilenc amerikai - vesztette életét.