Szerbia: ismét érvénytelen lehet az elnökválasztás

Vágólapra másolva!
Harmadszor is kudarcba fullad a szerbiai elnökválasztás, legalábbis ezt jósolják belgrádi közvélemény-kutatók. Több felmérés is arra enged következtetni, hogy a tavalyi szeptemberi-októberi, illetve decemberi elnökválasztáshoz hasonlóan a részvételi arány a vasárnap esedékes elnökválasztáson sem éri el az érvényességhez szükséges ötven százalékos küszöböt.
Vágólapra másolva!

A CPA nevű belgrádi társadalomkutató intézet által hétfőn közzétett felmérés szerint a november 16-i elnökválasztáson a szavazópolgárok alig negyven százaléka fog voksolni, míg a szerbiai Gallup intézet azt jósolja, hogy a részvételi arány 36 százalék körül alakul. A CPA szerint a teljes szavazótábor 21,4 százaléka Dragoljub Micunovicra, a kormánykoalíció jelöltjére adja voksát, míg a második helyen a szerb radikálisok jelöltje, Tomislav Nikolic végez 9,3 százalékkal.

A Gallup szerint a választáson részt vevők 47 százaléka Micunovicra, 39 százaléka Nikolicra adja voksát. A többi négy jelölt támogatottsága elhanyagolható. Belgrádi politikai elemzők a valószínű alacsony részvételi arány egyik okát abban látják, hogy nem indított jelöltet, s az elnökválasztás "csöndes bojkottját" választotta két nagy párt, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a G17 Plust.

Micunovic hétfőn levélben szólította fel a két párt elnökét, Vojislav Kostunicát és Miroljub Labust, hogy részvételre biztassák híveiket. Mindkét politikus azonban már korábban úgy foglalt állást, hogy nem elnökválasztásra, hanem parlamenti választásra van szüksége Szerbiának. A szerbiai sajtó valószínűnek tartja, hogy a parlamenti támogatottság nélkül maradt kormány még a hét folyamán kezdeményezni fogja az általános választás kiírását.

Egyes politikai elemzők úgy vélik, hogy ez hatalmas lökést adhat az elnökválasztáson Micunovicnak, aki ugyancsak a parlamenti választás kiírását ígérte híveinek. Olybá tűnne, hogy a jelölt máris megvalósította egyik ígéretét, pedig még meg sem választották Szerbia elnökévé.