Egyelőre öt magyar tagja lesz az EU-rendőrségnek

Vágólapra másolva!
Egyelőre öt magyar rendőr jelentkezését fogadta el az Európai Unió, az EU-rendőrség felállítása óta eltelt egy évben kiképzett kilencven közül. A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában hamarosan megkezdődik az utolsó csoport kiképezése - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Az elkövetkező hónapokban valószínűleg több magyar kerülhet uniós rendőrségi alakulatba, amelynek működési területe is bővül még az idén. Az EU-rendőrök Bosznia után átveszik az ENSZ-békefenntartók szerepét Macedóniában, majd jövőre Koszovóban és a Sínai-félszigeten is - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerint tavaly a 107, pályázaton kiírt beosztásra közel kétszázan jelentkeztek. A magas fokú követelményeknek 92 rendőr felelt meg és vett részt a kiképzésen. Legkésőbb jövő év elejére további harminc fővel bővül a csapat.

A kiképzés az összes tantárgyból angol nyelven folyik. A jelentkezők emberi jogi ismereteket, elsősegély-nyújtást, számítástechnikát, műholdas kommunikációt, bűnügyi nyomozási alapismereteket, baleseti helyszínelést tanulnak, valamint tűzszerész- és lőkiképzést kapnak.

A Boszniába vezényelt öt magyar az EU-kötelék munkatársaként hagyományos rendőri munkát végez majd, fizetésüket pedig a BM-től kapják. Ez napi 100 euró, amiből fedezniük kell valamennyi költségüket, így a szállást, annak rezsijét és az étkezést. Feladatuk azonban veszélyesebb az itthoni munkánál, a kinti nem kimondottan rendezett állapotok miatt. Eddig ugyan magyar rendőrt még nem támadtak meg, de volt olyan, hogy a kötelék más tagját agyonlőtték. A magyaroknak, akárcsak a többi ország rendőreinek, minden posztra külön kell pályázniuk, s itthon mindaddig eredeti helyükön dolgoznak, amíg el nem nyerik valamelyik beosztást.