Vallottak a német turistanők török gyilkosai

Vágólapra másolva!
Egy török autókölcsönző cég 33 éves alkalmazottja és nála 9 évvel fiatalabb bűntársa bevallotta kedden, hogy ők öltek meg két német turistanőt és török kísérőjüket Antalya földközi-tengeri üdülőhely közelében.
Vágólapra másolva!

A 34 és 43 éves stuttgarti nők három hete tűntek el nyomtalanul. Egy délkelet-európai kerékpártúra részeként érkeztek a dél-törökországi riviérára, ahol 40 éves török férfi kalauzukkal együtt vadvízi evezésre mentek bérelt autóval a Manavgat melletti Köprülü-kanyonba.

A rendőrség pénteken találta meg a két nő földbe ásott, vadállatok marcangolta tetemét egy Kemer üdülővároshoz közeli erdőben. A nyomozókat egyebek közt a török idegenvezető mobiltelefon-hívásainak vizsgálata vezette nyomra. A rablógyilkosok előbb egy fához kötözték a nőket, és elvették pénzüket, valamint bankkártyáikat, majd miután azokkal sikeresen vettek ki pénzt egy bankautomatából, elvágták áldozataik torkát, és elásták őket - jelentette az Anadolu Ajansi török hírügynökség.

A bankkártyák segítségével később további mintegy 5000 eurónyi pénzt hívtak le több mint 20 tranzakció során. A gyilkosság értelmi szerzője, az autókölcsönző cég németországi születésű alkalmazottja már Németországban is ült börtönben nyolc évig egy olasz meggyilkolása miatt.

A turistanők meggyilkolását azután határozták el, hogy az autó bérbeadása közben a török kísérő áradozott a német nők "gazdagságáról". Könnyelműségéért a török idegenvezető is "meglakolt", az ő holttestét egy juhkarámban elföldelve találták meg.

Májusban ugyancsak három német turista esett brutális gyilkosság áldozatául a térségben, de nem tudni, a most elfogott tetteseknek közük van-e az akkori hármas gyilkossághoz.