Putyin először jött ki a sodrából

Első ízben hozták ki a sodrából a nyilvánosság előtt Vlagyimir Putyint azóta, hogy elfoglalta az orosz elnöki posztot.

Putyin csütörtökön az orosz államtanács - a Kreml, a kormány és a régiók vezetőiből álló testület - elnöksége, valamint a nemzetbiztonsági tanács összevont ülésén lett egy pillanat alatt dühös amiatt, hogy valaki félbeszakította beszédét.

Az elnök az egységes biztonsági rendszer létrehozásának szükségességét fejtegette, amikor az ülés egyik résztvevője, nyilván valamely részlet tisztázása céljából, közbekérdezett. Putyin a kérdést válasz nélkül hagyva szokatlanul hűvösen reagált. Miután szúrós tekintetét körbehordozta a megjelenteken, vagy nyolcszor megkocogtatta mikrofonját, majd ujjával saját szeme felé bökve kijelentette: "Ide kell figyelni és hallgatni, amit mondok."

Az elnök önuralmat parancsolt magára, majd kisvártatva folytatta beszédét - számolt be az NTV televízió az esetről, megjegyezve, hogy Putyin elnöksége alatt soha nem ragadtatta magát ilyen megnyilvánulásra.

Különösen mióta Oroszországban, a Kremlben a tekintélyuralmi jelenségek előretöréséről beszélnek, a megfigyelők egyre gyakrabban elemzik Vlagyimir Putyin és a környezetében lévő vezetők személyiségét, hogy közelebb jussanak a döntések miértjeihez.

Mihail Hodorkovszkij volt Jukosz-elnök letartóztatása kapcsán például megjegyzik, hogy Putyin szegény családban nőtt fel, és nyilván tudat alatti gyűlölet van benne a gazdagokkal szemben.