Mesic Del Pontét bírálja a Gotovina-ügyben

Már megoldódhatott volna a horvát hadsereg szökésben lévő egykori tábornoka, Ante Gotovina ügye, ha a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) és a testület főügyésze, Carla del Ponte rugalmasabb magatartást tanúsított volna - jelentette ki pénteken egy interjúban Stjepan Mesic horvát elnök.

Mesic a Novi List és a Glas Slavonije című lapoknak nyilatkozva egyértelműen amellett foglalt állást, hogy az ügy megoldásának elhúzódásáért az NT főügyészét teszi felelőssé. Eddig mindenkinek volt lehetősége előzetes jogi megkötések nélkül beszélni a hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálóival, akkor Gotovinának is jár ez az esély - mondta Mesic.

A horvát elnök emlékeztetett arra, hogy a szökésben lévő volt tábornok néhány hónappal ezelőtt a Nacional című horvát lapnak adott interjúban olyasmit mondott, amit addig soha: egyrészt elismerte a hágai testület és a horvát állami szervek létjogosultságát, másrészt arról beszélt, hogy az előző horvát vezetés megtiltotta neki a hágai Nemzetközi Törvényszék nyomozóival való kapcsolatfelvételt.

Gotovina kijelentette, hogy amennyiben lehetősége volna a nyomozókkal beszélni, és azok nem lennének elégedettek az általa elmondottakkal, akkor ő elmenne a hágai törvényszék elé is - emlékeztette a sajtó képviselőit Mesic.

Ha Gotovina úgy dönt, hogy elutazik Hágába, ezt egy előzetes beszélgetés során valakikkel meg kell szervezni, függetlenül attól, hogy vádlottnak, gyanúsítottnak vagy tanúnak tekintjük őt - hangsúlyozta a horvát elnök.