Vegyi fegyvereket vethet be az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Vegyi és biológiai fegyvereket kíván bevetni az al-Kaida terrorhálózat a jövőben terrorcselekményei során - figyelmeztettek ENSZ-szakértők egy bizalmas jelentésben.
Vágólapra másolva!

Az AP birtokába jutott jelentés szerint az al-Kaidát kizárólag az tartja vissza a vegyi és biológiai fegyverek bevetésétől, hogy műszaki szempontból bonyolult azok megfelelő, hatékony alkalmazása. A szakértői csoport úgy véli, hogy az al-Kaida elsősorban ezért próbál továbbra is olyan újfajta, hagyományos robbanóanyagot tartalmazó bombákat kifejleszteni, amelyeket nem képesek észlelni az átvilágító berendezések.

Nagy aggodalomra ad okot az is, hogy a terrorhálózat esetleg - hagyományos robbanóanyaggal sugárzó anyagok szétszórására használható - "piszkos bombát" vet be - fűzte hozzá a dokumentum. Ez már a második jelentés, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa által januárban létrehozott ötfős szakértői csoport a világszervezet elé tár. A csoport azoknak a nemzetközi szankcióknak a betartását felügyeli, amelyeket az al-Kaidához, illetve a hatalmától 2001 végén megfosztott fanatikus muzulmán afganisztáni tálibok mozgalomhoz kötődő 272 természetes és jogi személy ellen rendeltek el. A szankciók utazási korlátozásokat, bankszámlák befagyasztását és fegyverszállítási tilalmat foglalnak magukban.

Az ENSZ-szakértők jelentésükben úgy vélték, hogy történt ugyan előrelépés az al-Kaida pénzügyi hátterének felszámolása terén, de a terrorhálózat továbbra is hozzájut adományokhoz, pénzügyi tevékenységét pedig Afrikába, a Közel-Keletre és Délkelet-Ázsiába helyezte át. A nemzetközi szankciók hatását gyengíti az is, hogy sok ország vonakodik konkrét személyeket feltenni a szankciólistára, a rajta szereplő - egyes - személyek pedig a tiltás ellenére is utazhattak külföldre és kibújtak a korlátozó intézkedések alól.