Elutasították a bali robbantók fellebbezéseit

Vágólapra másolva!
Elutasította a tavaly októberi 200 halálos áldozatot követelő robbantások gyanúsítottjainak fellebbezését a bali legfelsőbb bíróság. A gyanúsítottak között többeket halálra ítéltek, és ha az indonéz legfelsőbb bíróság is elutasítja enyhítési kérelmüket, végre is hajtják az ítéleteket.
Vágólapra másolva!

Bali szigetének legfelsőbb bírósága elutasította hétfőn azoknak a terroristáknak a fellebbezését, akiket az indonéz szigeten 2002 októberében elkövetett, 202 halálos áldozatot követelő merényletben való részvételért ítéltek el.

A 11 vádlott között van a halálra ítélt Amrozi és Imam Samudra, akiknek ügyében augusztusban, illetve szeptemberben hozták meg az első fokú ítéletet. Amrozit a merénylet kitervelése miatt, Samudrát pedig mint "értelmi szerzőt" állítják kivégzőosztag elé, ha az indonéz legfelsőbb bíróság is elutasítja fellebbezésüket. A többiek 4-16 évig terjedő börtönbüntetést kaptak.

Az indonéz rendőrség eddig 35 személyt tartóztatott le a bali merényletekkel kapcsolatban, közülük 29-et már bíróság elé állítottak, de attól tartanak, hogy még vannak olyan iszlám szélsőségesek, akiknek közük lehetett a terrortámadásokhoz és akik újabb merényleteket tervezhetnek.

A bali merényleteket a Dzsemáa Iszlámíja szervezet számlájára írják az indonéz hatóságok, amelyet az al-Kaida délkelet-ázsiai szárnyának tekintenek.