Német vezetőket rúgtak ki az izraeli csecsemők halála miatt

Vágólapra másolva!
A csecsemőtápszereket gyártó német cég, a Humana Milchunion hétfőn elbocsátotta négy vezető munkatársát, mert felelőseknek tartják őket a túl kevés B1-vitamint tartalmazó tejpor gyártásáért. A hiány miatt csecsemők haltak meg Izraelben.
Vágólapra másolva!

Az ügy a múlt héten pattant ki, miután Izraelben bejelentették, hogy csecsemők haltak meg hiánybetegségben. Mindnyájukat a Humana Milchunion tejporából készült folyadékkal táplálták. Az izraeli beszámolók először három, majd két csecsemő haláláról s húsz megbetegedéséről számoltak be.

A szójatejből készült port a Human Milchunion kóser körülmények között, izraeli megrendelésre gyártotta. A német cég néhány nappal az izraeli bejelentés után nem tartotta kizártnak, hogy műhiba történt: kevés B1-vitamint tartalmazott a termék, de számítási hiba miatt nem kevertek hozzá többet, mert túladagolástól tartottak. A terméktesztet végző külső labor állítólag nem végezte el a B1-vizsgálatot.

Az elbocsátottak a termékfejlesztési osztályról, a központi laboratóriumból és a minőségvizsgálati részlegből kerültek ki. Az ügyben ügyészségi vizsgálat folyik, s a Humana Milchunion nem zárja ki, hogy kártérítési pereknek néz elébe. Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán, Oroszország és Irán bejelentette, hogy leállítja a Humana termékeinek importját.